Sport

Perkál a MOB a világ legjobb kajakosának

K. B.

Létrehozva: 2017.02.22.

Hiába a fellebbezés, a MOB-nak kell kifizetnie a maratoni kajak-kenu-sokat megillető 216 millió forintot. A világ legjobb női kajakosának választott Csay Renáta végre megkapja a 33,2 millióját.

Pert nyertek a sportolók a Magyar Olimpiai Bizottsággal szemben, amely hiába fellebbezett a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete ellen. Heteken belül ki kell csengetnie a 2013-as Világjátékokon öt arany- és két ezüstérmet szerzett maratoni kajak-kenusok kamatokkal együtt 216 millió forintra rúgó jutalmát.

Mint ismert, a MOB és az Emberi Erőforrások Minisztériuma azon izmozott, ki fizessen. Előbbi szerint egy állami jutalmat nehogy már nekik kelljen, utóbbi meg azzal védekezett, hogy a sportolók meghívásos versenyen vettek részt. Senki sem perkált, úgyhogy mehettek a bíróság elé.

– Kedden volt a másodfokú tárgyalás, ahol helybenhagyták az első ítéletet – mesélte lapunknak Csay Renáta, akit a legnagyobb, 33,2 millió forintos összeg illet meg. – Elvileg harminc napon belül kézhez kapjuk a végzést, onnan számítva 15 napon belül teljesíteniük kell felém az átutalást. Remélem, most már tényleg pont kerül az ügy végére – tette hozzá a tavaly egyesben és párosban is világbajnok maratoni versenyző, akit a nők között a világ legjobbjának választottak a World Paddle Awardson díját­adón.

– Hogy számítottam-e rá? Inkább azt mondanám, hogy reménykedtem benne – mondta Csay, aki Rióban három aranyérmet szerzett, Kozák Danutát is maga mögé utasította ebben a kategóriában. – Ez a sportág Oscar-díja. A közönség, illetve egy olimpiai és világbajnok versenyzőkből álló kuratórium szavazott meg a legjobbnak. Szerintem a 18 vb-címemnek köszönhetően, amellyel minden idők legsikeresebb versenyzője lettem. Szóval egész jól kezdődik ez az év, csak így is maradjon…
  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja