Pénzre váltják tehetségüket a magyar focisták

Akár Kínába megy Dzsu­dzsák Balázs, akár nem, a Bursasporban nem ott van, ahol tehetsége alapján lehetne. És Németh Krisztián sem Katarba vágyott tiniként.
Akár Kínába megy Dzsu­dzsák Balázs, akár nem, a Bursasporban nem ott van, ahol tehetsége alapján lehetne. És Németh Krisztián sem Katarba vágyott tiniként.

Dzsudzsák a Nemzeti Sportban cáfolta, hogy kínai szerződéssel kacérkodna, csak azért hívták raportra a Bursaspor vezetői, mert meg akarták kérdezni: miként tudnának segíteni, hogy jobb formába lendüljön.

Ha Balázs 2011-ben a holland PSV egyik legértékesebb játékosaként egy-két évet vár, vélhetôen igazi topcsapathoz kerül. Ez alapján elég aggasztó a visszaesés: Tö­rökországban vergődik, és a kínai „aranybánya” lehet az egyetlen reménye, hogy azt a magas életszínvonalat, amelyet megszokott, fenntartsa. A PSV-ből az orosz Anzsihoz igazolt, utána jött a Dinamo, ott sem váltotta be a reményeket, majd jött Törökország, most meg képbe került Kína, igaz, Balázs cáfol.

Menedzsere, Vörösbaranyi Jó­zsef M1-nek adott nyilatkozata alapján a kínai bajnoksággal az nem gond, hogy teljesen kívül esik a világ futballjától.

Balázshoz hasonlóan Németh Krisztián is pénzre váltja a tehetségét. A fél Európát megjárt csatár Amerikában végre magára talált, felkerült újra a futballtérképre, végül Katarban kötött ki. Anyagilag jól járt, ahogy nyilván ügynöke, Kövesdi Viktor is, aki megvédte ügyfelét a bejelentéskor.

– A klubváltás sok szereplője, alakítója nem lehet büszke magára, de Krisztiánt egy rossz szó sem érheti – nyilatkozta Kövesdi akkor.

Huszti Szabolcs, aki hannoveres időszakában nemzetközileg is jegyzett játékos volt, Kínában ásta el magát egy időre, ahol közismerten igen magasak a futballistajövedelmek. Most az Eintracht Frankfurtnál próbál szerencsét.
– A Frankfurtnak minden találkozó élethalálkérdés, ezért is akartak egy tapasztalt, több poszton bevethető játékost, amilyenből a Bundesligában is hiány van – mondta ügynöke, Vladan Filipovics. A kérdés csak az: akkor eddig miért jegelte magát Kí­nában?