Sport

Parádéznak a magyarok a Bundesligában

(or)

Létrehozva: 2016.09.12.

Remekelnek honfitársaink a német focibajnokságban. Dárdai Pál Her­thája és Gulácsi Péter Leipzigje történelmet írt a második fordulóban.

A szezonrajt előtt azt írtuk a Bundesligáról, hogy ez a magyar topbajnokság, mondván: a nagy ligák közül itt van a legtöbb érdekeltségünk, és itt vihetjük a legtöbbre. Két forduló telt el, és mind­ez máris beigazolódni látszik. A Hertha például második meccsét is megnyerte, márpedig ilyenre még sosem volt képes az élvonalban. 

– Két diadal, hat pont, ami szép, de ha majd hat találkozót nyerünk zsinórban, az lesz aztán az igazi. A bajnoki rajtunk igazolás arra, hogy Pali jó úton halad – mondta a két sikerről a gárda kapusedzője, Petry Zsolt. Megjegyeztük, azért neki is van némi köze ahhoz, hogy a Bayern mögött a második helyen állnak a tabellán – egy kapott góllal. Ez a két együttes maradt százszázalékos.

Kleinheisler nagy pillanata

Kelinheisler László a 67. percben az irányító Roman Bezjak helyett állt be a Darmstadtba, és a 90. percben győztes gólpasszt jegyzett. Norbert Meier edző nemcsak vele cserélt remekül, hanem Sandro Siriguval is, aki a kapuba talált a Frankfurt elleni 1-0 során. A vendégeknél Huszti Szabolcs végig pályán volt.

– A magyaros hit és hidegvér a magyarázat. Pali a hétközbeni gyakorlásokon azt hangoztatja, hogy az utolsó pillanatig hajtani kell, a gólhelyzeteket értékesíteni, a ziccerekig ugyanis már eljutunk. A túlzásokra hajlamos német sajtó most hangosan ünnepli Dárdait, holott a rajt előtt azt várták, az elsők között menesztik.

– Egyik sem mérvadó. Kiegyenlített a bajnokság, aminek a végén az első hét közé várom magunkat – mondta Petry. 

Gulácsiék megverték a Dortmundot

Emlékezetesen sikerült az RB Leipzig története első élvonalbeli meccse, és ehhez Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa is hozzátette a magáét. A gárda a Bayern fő favoritjának számító Dortmundot 1-0-ra felülmúlta. Gulácsin amúgy kétszer is túljutott a labda, de egyszer a léc, máskor csapattársa, Marvin Compper mentett helyette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított