Sport

Pankrátorként tér vissza Növényi

K. D.

Létrehozva: 2018.01.10.

Brutális összecsapással köszön el a küzdősporttól a 60 éves olimpiai bajnok birkózó, Növényi Norbert, aki MMA-ban (ketrecharc) és kick-boxban is világbajnoki címet szerzett. A kőkemény sportoló pankrációban méri össze erejét a 31 éves ketrecharcos, pankrátor Makai Renátóval.

– Elsősorban azért is vállaltam el, mert édesapám is pankrátor volt, sőt, a halhatatlanok csarnokába is beválasztották. Apukám életútját járom be, ő bokszoló volt, én kick-boxoltam, majd birkózott, én is birkóztam, és mindketten belekóstoltunk a színészetbe is – mondta a Borsnak Növényi, aki nem tart a sérülésveszélytől. – Én vagyok a hülye, hogy 60 fölött még vállalom a harcot. Persze benne van, hogy megsérülök, de nem ezzel foglalkozom. Az motivál, hogy hazai közönség előtt, hatalmas show keretében búcsúzhatom el 45 év versenyzéstől.

Az olimpiai bajnok birkózónak ugrásokat, dobásokat és különböző akrobatikai elemeket is el kell sajátítania. Ebben több edzőpartner is rendelkezésére áll.

– Küzdősportos berkekben Norbi egy példakép, ezért hívtam ki éppen őt. A vérében van a pankráció, hiszen az apja úttörője volt a sportágnak – fogalmazott lapunknak Makai Renátó.

A két harcos 2018. május 26-án, a HCW Dicsőség Napján száll ringbe. A nagy érdeklődés miatt a helyszínt később jelölik ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414616
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414616
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414616
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget