Sport

Összeverték a fradistákat a Népligetben

Bors

Létrehozva: 2018.02.08.

A hazai futballszurkolói berkekben már régóta várt videofelvételt hoztak nyilvánosságra. A Fradimob YouTube-csatornáján kedd óta bárki megtekintheti a Ferencváros huligánjainak első ustawka vereségét.

Az előre le­szervezett erdei verekedésben az ukrán Dinamo Kijev szurkolóival csaptak össze még 2012-ben. Az ukránok egy sokáig kiegyen­lített küzdelemben, nagyjából három perc alatt hagyták helyben a zöld-fehéreket.

Az elképesztő népligeti tömegbunyóban 58-an vettek részt. A Bors információi szerint a kijevi csapat szurkolói egy focimeccs miatt voltak átutazóban Magyarországon.

Ennek apropóján keresték fel a fradistákat, akik habozás nélkül elfogadták a kihívást.

Felelősség

Ha a huligánok mindenképpen ki akarják adni magukból az állatot, tényleg inkább az erdőben tegyék, mint a stadionban. (Huszti Zoltán)

Annak ellenére, hogy a dinamósok többször fejrúgással operáltak, súlyos sérülés nem történt. Úgy tudjuk, a felek a végén korrekten lepacsiztak, majd az ukránok továbbálltak.

Az egyik legnépszerűbb, nemzetközi szurkolói bunyókkal foglalkozó portál, a hooligans.cz rövid beszámolójából kiderül: a hazai oldalról nyolc, az ukránoktól pedig három szurkolói csoport delegált „harcosokat.”

Nézze meg videón a verekedést!

Az esemény érdekessége, hogy – miután szó szerint végig­verték az itthoni szurkolói csoportokat – a fradistáknak ez volt az első veresége. Azóta még egyszer elverték őket egy német csapat drukkerei.

Az ustawka szabályai

A Lengyelországból és Oroszországból eredő, előre, egy félreeső helyre leszervezett „fair” verekedésben azonos létszámban, fegyverek nélkül csapnak össze a focicsapatok fana­tikusai. Mindössze fogvédő és fásli használható. A sérülések gyakoriak, de többnyire nem súlyosak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713602111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713602111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja