Sport

Orbán: a Fradinak BL-be KELL jutnia!

Bors

Létrehozva: 2016.04.23.

Orbán Viktor nem elégedett a magyar futballban zajló változásokkal, pláne nem annak politikai hozadékaival. Ezért kiadta az ukázt!

A miniszterelnöknek sem tetszik, hogy még az új stadionok is üresek, de ez sem tántorítja el attól a meggyőződésétől, hogy a futball révén politikai tőke kovácsolható. Pártja támogatottsága apad, a botrányok mindennaposak, s ugyan két év van a választásokig, de addig valami nagy dolgot kell véghezvinni. A válogatott Eb-szereplése letűnt álomnak hat majd 2018-ra, ezért a klubcsapatok terén kell belehúzni.

A miniszterelnök szűk környezetéhez tartozó forrásunk szerint Orbán eldöntötte: a Fradiból és a Videotonból a Bajnokok Ligája csoportkörébe rendszeresen bejutó csapatokat kell faragni!

Úgy tudjuk, a két élklub költségvetését hozzávetőleg megháromszoroznák, így a fővárosiak büdzséje minimum 30–35 millió euróra (9,5–10,8 milliárd forint) emelkedne, s ez már talán elég volna a tervek eléréséhez. Az összeget egyfelől az állami szektor bocsátaná rendelkezésre a jól bevált csatornákon keresztül, másfelől olyan piaci környezetet teremtenek, hogy a nagyvállalatok ne tudjanak nemet mondani a szponzorációra (ez egy jól bevált módszer, a Puskás Akadémia támogatói között ma is több mint harminc céget találunk...).

A Fradi e heti szurkolói ankétján elhangzottak tökéletesen összecsengenek az értesüléseinkkel:

– Nekünk már nem elég másodosztályú szerb futballista, topjátékos kell! Biztos vagyok benne, hogy be fogunk jutni az Európa-liga vagy a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Szeretnénk jó futballistákat hozni, de nem könnyű meggyőzni egy Bundesliga-játékost, hogy Magyarországra jöjjön – mondta Kubatov Gábor elnök és Thomas Doll vezetőedző.

Persze a pénz nem kis csáb­erő!

Példa a Dinamo

A Dinamo Zagreb vissza-visszatérő szereplő a BL-ben, a horvát csapat szintjét kellene tehát megütni a kiemelt szerepet kapó magyar kluboknak.

Játékoskeretének értéke: 17,3 milliárd forint
Hazai játékos: 13
Légiós: 15 (53%)
Stadion: Makszimir,
37 ezer férőhely 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710917
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított