Sport

Olimpiai bajnokról nevezte el fiát Lőrincz Tamás

K. D.

Létrehozva: 2019.10.31.

Ha apján múlik, nem lesz birkózó a gyerekből.

Bővült a világbajnok birkózó, Lőrincz Tamás családja. A napokban adott életet felesége, Emese második közös gyermeküknek, Mártonnak, így a kétéves Dórát egy kisöccsel ajándékozták meg. Bár Marci még csak néhány napos, de már most teher nyomja a vállát, hiszen nevét az 1936-os berlini olimpiai bajnok Lőrincz Márton után kapta.

– Fiatalon eldöntöttem, ha egyszer fiam lesz, a legendás birkózóról nevezem el. Szerencsére ebben partner volt a feleségem. Érdekesség, hogy majdnem egy napon születtek: az olimpiai bajnok Lőrincz születésének dátuma hivatalosan 1911. 10. 28., ám egyes források szerint 23-án született; a fiam is erre a napra volt kiírva, végül egy nappal korábban érkezett – mondta a Borsnak Tamás.

Bár bajnokvér csörgedezik a kis Marci ereiben – hiszen apukája világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, míg anyukája Eb-ezüst­érmes –, mégsem szeretné azt a Szöcske becenevű birkózó, hogy fia a nyomdokaiba lépjen.

– Nem arra céloztunk a horgolt válogatott rugdalózóval, hogy ezt a sportágat válassza. Sőt nem is igazán szeretném. Persze, ha ez lesz a vágya, akkor támogatni fogom – tette hozzá Lőrincz, aki igyekszik mindenben párja se­gítségére lenni. – Vannak nehezebb és könnyebb éjszakáink, de szerencsére teljesen egészséges, és ez a legfontosabb. Elsősorban a fürdetésből és a pelenkázásból veszem ki a részem, valamint a nagylányommal is sok időt töltök.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629112
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja