Sport

Olimpiai bajnok birkózók küzdenek az idei Oscarért

cs

Létrehozva: 2015.02.22.

Legutóbb 2011-ben volt sport témájú mozi Oscarra jelölve, ám a baseballos Pénzcsináló szobor nélkül maradt. Most a Rendíthetetlen futója és a Foxcatcher birkózói javíthatnak.

A sportfilmeket nemcsak a közönség, hanem a kritikusok is szeretik, hiszen rendre feltűnnek a legrangosabb filmes díjátadó jelöltjei között. Igaz, a legfőbb kategóriákban ritkán sikerül megkaparintaniuk a szobrot. Legutóbb 2005-ben a Millió dolláros bébi aratott, Clint Eastwood nehéz sorsú bokszolónője négy topkategóriában (film, rendező, női főszereplő, férfi mellékszereplő) is nyert.

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban döntenek az idei díjakról, s ezúttal is szerepel két sportos mozi a felhozatalban.

Az esélyesebbnek tartott Foxcatcher – öt kategóriában érdekelt – az 1984-ben, Los Angelesben egyaránt olimpiai bajnoki címet szerző birkózó testvérpár, Mark és Dave Schultz tragikus történetét dolgozza föl. Utóbbit ugyanis a támogatójukká szegődött milliomos, John du Pont agyonlőtte.

A három jelölést kapott, Angelina Jolie rendezte Rendíthetetlen pedig Louis Zamperini, az 1936-os berlini olimpián részt vett futó megrázó történetét dolgozza föl. A második világháború idején japán fogságba esett, és sportolói múltja miatt a legkegyetlenebb kínzásokat élte át. Hogy igazi túlélő volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy végül 97 évesen, tavaly nyáron hunyt el.

Nagy kérdés, sikerül-e ennek a két igaz történet alapján forgatott mozinak csatlakoznia az elithez.

Díjazott sportfilmek

4 Oscar-díj: Millió dolláros bébi (boksz, 2005), Tűzszekerek (futó, 1982)
3 Oscar-díj: Rocky (boksz, 1977)
2 Oscar-díj: A harcos (boksz, 2011), Dühöngő bika (boksz, 1981), A svindler (biliárd, 1962), A bajnok (boksz, 1932), A nagy derbi (lóverseny, 1945), Valaki odafönt (boksz, 1956)
1 Oscar-díj: A szív bajnokai (amerikai foci, 2010), The Pride of the Yankees (baseball, 1943)

Csak a jelöltségig jutott közönségkedvencek

Oscart nem nyertek az alábbi sportfilmek, mégis emlékezetesek maradtak.

Pénzcsináló (baseball, 2011): az Oakland Athletics baseballcsapat és a csapatfőnök Billy Beane meghökkentő sikerének története: hogyan lehet a nagy csapatok költségvetésének töredékéből, a hagyományos módszereket félredobva csapatot építeni, mely minden addigi rekordot megdöntve beírja magát a sporttörténelembe győzelmi sorozatával?

A pankrátor (pankráció, 2008): Randy „Ram” Robinson egy kiégett pankrátor a ‘90-es évekből, aki kénytelen abbahagyni a versenyzést, mert egyik mérkőzése után szívrohamot kap. Ám szerelme és doktorai tanácsa ellenére újra a porondra lép régi riválisa, The Ayatollah ellen...

Vágta (lóverseny, 2003): Seabiscuit története maga az amerikai lélek. Egy mindenki által lesajnált kis ló, amely a 30-as évek gazdasági világválságának legnehezebb időszakában tűnt fel a semmiből, és egy egész nemzetet rabul ejtett.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713477617
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713477617
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713477617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713477617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget