Sport

Ő a világ legdrágább védője – és már a párizsiaké

jk

Létrehozva: 2014.05.24.

Minden idők legdrágább védőjátékosa lett David Luiz. A Paris SG 50 millió eurót (kb. 15 milliárd forintot) fizetett a Chelsea-nek a brazil futballistáért. A három évvel ezelőtt Londonba igazolt klasszisra nem volt szüksége José Mourinho mesternek.

Rekordösszegért, 50 millió euróért cserélt klubot David Luiz. Igaz, Cristiano Ronaldóért vagy Gareth Bale-ért kétszer ennyi pénzt fizetett a Real Madrid, de védőért még soha senki sem szurkolt le ilyen hatalmas összeget. Az Angliából érkező hírek szerint a Paris SG pontosan ennyit fizetett a Chelsea-nek a brazil futballistáért, Thiago Silváért „csak” 45 milliót adtak két évvel ezelőtt. Luizt egyébként már a Barca is kinézte magának, de a PSG – a mögötte álló arab olajmillióknak köszönhetően – elszipkázta előle.

A kincset érő játékos valahogy nem nyerte el José Mourinho tetszését, így a Chelsea szép pénzért adhatott túl a Benficától 25 millió euróért megszerzett brazilon. A 27 éves játékos már el is búcsúzott a londoni szurkolóktól: „Köszönöm a Chelsea-nek a három és fél éves közös munkát. Jóbarátokat és nagy trófeákat szereztem, melyek emlékei mindig velem maradnak. Köszönöm a csapattársaimnak, a klubnak és minden szurkolónak” – írta a Facebookon. – „Szomorú és egyben izgatott is vagyok az előttem álló kihívás miatt, ammi egy olyan városba szólít, amely mindig is elbűvölt. Új szakasz kezdődik az életemben. Hajrá, Párizs!”

Mellesleg az UEFA alig néhány hete 60 millió euróra büntette a PSG-t a pénzügyi sportszerűségi szabályok megsértése miatt, de úgy látszik a klub nem foglalkozik efféle semmiségekkel. Inkább vásárol, és fizeti a büntetéseket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított