Sport

Nyertünk! Magyarország-Horvátország 2-1

Bors/MTI, K. B.

Létrehozva: 2019.03.24.

Ahhoz, hogy 2020-ban Budapesten a magyar csapat Eb-meccset vívhasson, a szlovákiai kudarc után pontot, pontokat kellett szerezni a világranglista 4. horvátok ellen. Sikerült!

Forrás: MTI

Bravúros győzelemmel feledtette a szlovákok elleni fájó vereséget a magyar válogatott Horvátország ellen az Eb-selejtező 2. fordulójában. Zlatko Dalic szövetségi kapitány, ahogy azt a meccse előtt is elmondta, nem tartalékolt, a tavalyi vb-döntős kezdő tizenegyből heten most is ott voltak a pályán.

Azonban ez sem volt elég, hogy lefocizzák Marco Rossi szövetségi kapitány legénységét, amely egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a tavalyi aranylabdás Luca Modricsék ellen. Sőt  az első félidőben a magyarok uralták a játékot, bár a horvátok klasszisát dicséri, hogy első, és a játékrészben egyetlen helyzetüket Ante Rebic révén gólra váltották (13. perc).

Azonban a magyar válogatott idei első Eb-selejtezős góljára sem kellett sokat várni, 20 perccel később Szalai Ádám egyenlített a századossá vált Dzsudzsák Balázs átadása után.

A második félidőben ugyan átvették az irányítást a horvátok, de alig találtak rést a magyar védelmen, Gulácsi Péternek dolga nemigen akad. Nem úgy Lovre Kalinicnak, aki negyedórával a vége előtt egy szögletnél bizonytalankodott, Pátkai Máté pedig ezt győztes góllal büntette meg. Dzsudzsák már a második gólpasszal vette ki a részét a bravúros győzelemből. 

A magyarok második diadalukat aratták a horvátok felett hat döntetlen és három vereség mellett.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese június 8-án Azerbajdzsán vendégeként folytatja az Eb-selejtezőket, három nappal később pedig Wales gárdáját fogadja.

A labdarúgó Európa-bajnoki selejtező E csoportjának eredményei, csoportállás és a további program:

Eb-selejtező, E csoport, 2. játéknap:

Magyarország-Horvátország 2-1 (1-1) gól: Szalai (34.), Pátkai (76.), illetve Rebic (13.)

Wales-Szlovákia 1-0 (1-0) gól: James (5.)

Korábbi eredmények:

1. játéknap (2019. március 21.):
Szlovákia-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0)

Horvátország-Azerbajdzsán 2-1 (1-1)

A csoport további programja:

június 8.:

Horvátország-Wales, Eszék 15.00

Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG, Baku 18.00

június 11.:

Azerbajdzsán-Szlovákia, Baku 18.00

MAGYARORSZÁG-Wales, Groupama Aréna 20.45

szeptember 6.:

Wales-Azerbajdzsán, Cardiff 20.45

Szlovákia-Horvátország 20.45

szeptember 9.:

Azerbajdzsán-Horvátország, Baku 18.00

MAGYARORSZÁG-Szlovákia, Groupama Aréna 20.45

október 10.:

Horvátország-MAGYARORSZÁG 20.45

Szlovákia-Wales 20.45

október 13.:

MAGYARORSZÁG-Azerbajdzsán, Groupama Aréna 18.00

Wales-Horvátország, Cardiff 20.45

november 16.:

Azerbajdzsán-Wales, Baku 18.00

Horvátország-Szlovákia 20.45

november 19.:

Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45

Szlovákia-Azerbajdzsán 20.45

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget