Sport

Nindzsaharcos lett az olimpikon

Ko-Be

Létrehozva: 2017.10.12.

Kíváncsi volt saját határaira, ezért jelentkezett a TV2 Ninja Warrior című műsorába a szabadfogású birkózó, Veréb István. Azóta pedig már az apaszerepet gyakorolja.

Magyarországról kerülhet ki a hetedik nindzsa, aki a világ számos pontján több éve futó műsor történetében teljesíteni tudja a teljes pályát a döntőkben. A riói olimpikon Veréb azért jelentkezett az embert próbáló kihívásra, hogy saját határait feszegesse.

– Arra voltam kíváncsi, megtudom-e csinálni azokat a feladatokat, amiket gondolok. Az edzettségi állapotom nyilván jó, de teljesen mást kellett csinálnom ezen a pályán, mint a birkózószőnyegen. Más volt vi­deón megnézni az akadályokat, és megint más megélni. Azt láttam a külföldi adásokban, hogy nem a 90 kilós birkózók jutnak a legtovább, de megpróbáltam, és nagyon jól éreztem magam, érdekes kihívás volt számomra – mondta a Borsnak Veréb, aki egyes akadályokat könnyedén leküzdött, de akadtak olyan feladatok is, amelyek alaposan megizzasztották.

További sportolók:

Alekszejev Tamara öttusázó

Gulyás Zsombor birkózó

Lőrincz Milán rúdugró

Schön Martin művészkerékpározó

Nagy Dániel tornász

Oltyán Lajos erőemelő

– A terheléshez hozzá vagyok szokva, a falmászós feladatok okozták a legnagyobb nehézséget. Az adás egyébként nem vett ki belőlem annyi energiát, mint mondjuk egy birkózóverseny, de azért nagyon kemény volt – tette hozzá a harmincéves birkózó, akit a forgatás alatt várandós felesége buzdított a nézőtérről. – Azóta megszületett Dorina. Nagyon nyugodt kislány, próbálok velük minél több időt tölteni. Hamar beleszoktam az apaszerepbe, és nagyon tetszik – mesélte a boldog apuka, aki az első adást nindzsatársaival közösen nézi majd meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713428112
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139021_auto_resized.jpg
vg.hu

Nem ússza meg a Mobilfox a pénzszórást: eljárás indul ellenük

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713428112
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713428112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713428112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget