Sport

Nincs ellenfelük a győri lányoknak

J. K.

Létrehozva: 2014.05.12.

A múlt heti BL Final Fourban nyújtott teljestíményéhez hasonló formában lépett pályára a Népligetben a Győri ETO. Görbiczék kiütötték a Fradit, és alighanem idén is bajnokok lesznek.

A sikerrel letudott BL-döntő után újfent kiderült, hogy napjaink női kézilabdázásában külön kategóriát képvisel a Győri Audi ETO. Vajon melyik csapat lehet Görbicz Anitáék ellenfele, amikor a bajnoki finálé első meccsén klasszisokkal jobb teljesítményt nyújtottak a Fradinál? Alighanem csak a múlt hét végi budapesti Final Four leg­jobb­jai­ból összeállított álomcsapat vehetné fel eséllyel a küzdelmet velük. Igaz, abban is három győri játékos kapott helyet...

Csak az első másodpercekben volt kiegyenlített a küzdelem, mert a vezető gólt a Ferencváros szerezte. Ezután azonban elérhetetlen távolságba került a hazaiaktól a győzelem, egyre csak nőtt a különbség, a második félidő elején több ízben is tízgólosra hízott a győriek előnye, akik a végén megelégedtek a 32-25-ös sikerrel.

Mennyi lesz az eredmény a szerdai visszavágón? Nem sok jóval kecsegtet a Fradi számára, hogy Eduarda Amorim, a győriek átlövője kijelentette, tökéletes szezont akarnak zárni, a kupa- és a BL-győzelem után az újabb bajnoki cím a cél.

– Azért kemény mérkőzés volt, főleg az elején – udvariaskodott Görbicz a lefújás után. – Nehéz volt felpörögni a BL-siker után, de a Fradi nem úgy játszott, ahogy vártuk.

– Ennél sokkal több kell ahhoz, hogy a második mérkőzést szorossá tegyük – mondta szűkszavúan Szucsánszki Zita.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik