Sport

Nikolics: bajnok akarok lenni a Fehérvárral!

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2020.02.08.

Nikolics Nemanja hazatért. A korábbi 27-szeres magyar válogatott csatár négy és fél év után tért vissza Székesfehérvárra, és kötött két és fél éves szerződést korábbi klubjával, a Mol Fehérvár FC-vel.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Nem tartja visszalépésnek, hogy a magyar bajnokságban kergeti majd ezentúl a labdát?

Egyáltalán nem. Csodálatos évet töltöttem Lengyelországban, és utána Amerikában is megálltam a helyemet. De mindig elmondtam, hogy ha egyszer hazatérek, az utam csakis Fehérvárra vezethet. A Legiával a BL-ben szerepeltem, és minden vágyam, hogy ugyanezt a fehérváriakkal is elérjem. 

Hány gólt ígér tavaszra?

Nem szeretnék számokat mondani, de természetesen cé­lom, hogy minden alkalommal, amikor pályára lépek, gólt szerezzek. De ennél is fontosabb, hogy a csapat győzzön, mert így érhetjük el a céljainkat.

Mik ezek a célok?

Szeretnék újra bajnok lenni a Fehérvárral, ami már kétszer sikerült korábban. Habár tudom, hogy a Fradi úgy vezet előttünk hat ponttal, hogy egy meccsel kevesebbet játszott, de olyan típus vagyok, hogy amíg reális a cél, addig nem adom fel.

Mit gondol, a mostani Fehérvár az erősebb vagy amit itt hagyott 2015-ben? 

Más lett a futball, mint volt annak idején. Az erőviszonyok is nagyon kiegyenlítődtek. Nincsenek előre lefutott találkozók a tizenkét csapatos bajnokságban, szóval nagyon oda kell tennünk magunkat. Ami reményt ad, hogy a Fehérvárnak most is bitang erős kerete van, nagyszerű játékosok alkotják a keretet. 

A Chicago Fire-ben 1,9 millió dollárt keresett évente, amivel a klub harmadik legjobban fizetett futballistája volt. Most Fehérváron hányadik a rangsorban?

Nem tudom, ki mennyit keres, és nem is érdekel. Annyit mondhatok, hogy egy rendkívül korrekt szerződést kötöttünk.

Mikor léphet pályára legkorábban?

Tőlem öt perc múlva is jöhetne a bemutatkozásom, hiszen égek a bizonyítási vágytól. Komolyra fordítva a szót, eddig két edzésen vettem részt a csapattal, de a Mezőkövesd elleni bajnokin már ott leszek a keretben.

Most megpróbálja újra beverekedni magát a válogatottba is?

Két és fél évvel ezelőtt sok-sok álmatlan éjszakát követően hoztam meg egy döntést, lemondtam a szereplést a válogatottban. Ehhez azóta is tartom magam.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja