Sport

Neymarnak köszönheti a BL-döntőt a Spurs

K. B.

Létrehozva: 2019.05.10.

Korábbi csapata, a PSG régóta dédelgetett álmát éli Lucas Moura: BL-döntőbe juttatta a Tottenhamet. A franciák elkergették, amikor sztárokat igazoltak.

Forrás: AFP

A Liverpool Barcelona elleni feltámadását is felülmúlta a Tottenham, amely egy félidő alatt kiegyenlítette összesítésben 3-0-s hátrányát az Ajax otthonában, és idegenben lőtt több góllal bejutott a sorozat madridi döntőjébe.

A meccs hőse az a Lucas Moura volt, aki triplázott, és akit egy éve csak azért tudott megszerezni a Spurs, mert a PSG a BL-fináléba jutáshoz 400 millió euróért olyan világsztárokat igazolt a helyére, mint Neymar és Kylian Mbappé. Érkezésükkel Lucas fél év alatt csupán 71 percet játszott, úgyhogy lelépett – érdekesség, hogy legjobb barátja kényszerítette ebbe a helyzetbe.

– Neymar olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Szeretem őt, és nagyon közeli kapcsolatban vagyunk, ezért egy kicsit  szomorú volt otthagyni őt és Párizst, ahol szerettem élni – nyilatkozta tavaly januári klubváltásakor Lucas, aki a francia városban ismerte meg feleségét is, a topmodell Larissa Saadet. A csinos hölgy már gyermeket is szült neki, épp kilenc hónappal a Barca felett aratott, történelmi 4-0-s párizsi siker után. 

Élete meccsét is a családjával ünnepelte most.

– Nem tudom szavakkal kifejezni, amit átéltem. Különleges érzés, nagyon boldog vagyok, a csapattársaimra pedig büszke. Szeretném ezt a pillanatot velük, a szeretteimmel és a családommal megélni – mondta az Ajax elleni elődöntő hőse, aki a ma­ximális 10-es osztályzatot kap­ta teljesítményére a francia L’Équipe-től.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik