Németh Sándor szeretné, ha Gera 100-szoros válogatott lenne

Németh Sándor szeretné, ha Gera 100-szoros válogatott lenne

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 01. 10:15
Bors

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze sokszor biztosította arról Gera Zoltánt, mielőtt a középpályás elutazott a franciaországi tornára, hogy Jézus Krisztus segíteni fogja francia földön. És (vélhetően) igaza lett.

– Azt nem láttam előre, hogy a portugálok elleni meccsen előbb mellel maga elé teszi a labdát, majd a kapuba lövi, ugyanis nem vagyok se látnok, se parafenomén – szögezi le Németh Sándor. Közte és Zoli között olyan szoros a kötelék, hogy amíg a csapat versenyben volt, naponta beszélgettek telefonon. Így szót váltottak a belgák elleni 0-4 előtt is. Németh szerint egyrészt olyan feszes védekezést kellett volna alkalmaznunk, amilyennel az olaszok előálltak, másrészt Bernd Storck kapitány nem húzott helyeset, amikor a szünetben lecserélte Zolit.

– Ha 75 percig zakatolhatott volna, egy-két góllal megússza a magyar csapat – véli Né­meth, aki az unokáival gyakran vendégeskedik a Groupama Arénában. Végignézte Zoli pá­lyafutását, sőt, ő eskette össze a feleségével, Tímeával, s valljuk be, a közbenjárásával kerültek meghitt kapcsolatba a szerelmesek.

– Elsőéves főiskolás voltam, a Hit Gyülekezetének kórusában énekeltem. Zoli is oda járt, de egy évig nem mert megszólítani, gyűjtötte a bátorságot – árulta el nemrégiben Tímea. A vezető lelkész amúgy nem Gera által szerette meg a focit. Ifjúkorában Nagykanizsán élt, és a ljubljanai tévéadások révén számos Real Madrid-meccset látott. Így lett Puskás Ferenc nagy rajongója. Abban, hogy Zoli most itthon játszik, Németh Sándornak szintén nagy szerepe volt.

– Két éve az volt a dilemmája, hogy India felé vegye-e az irányt, ám arra intettem: Zoli, ne élj a pénz bűvkörében, inkább irány vissza a Fradi! Ott rajonganak érted, és hát ugye, a szeretet a legfontosabb. Sőt, azt is ő ajánlotta a pályafutása kezdetén járó Gerának, hogy ne Belgiumba szerződjön, inkább a Fradiban érlelődjön még, mert félkész játékosként a külföldi szereplés esetleg nem alakul jól. A tanács megint csak gyümölcsözött: később Angliában szerzett nevet.

– Szeretném, ha száz válogatottságig vinné. Szerencsére fizikai és lelki értelemben is a csúcson van – mondja Németh, bár tisztában van vele, hogy a 37 éves, 93-szoros válogatott hamarosan pályája végéhez ér.

– Már szót ejtettünk arról, mi lesz azután, ha felhagy a futballal. Úgy vélem, még egy kiemelkedő idény biztosan van Zoliban, utána az edzői mesterséget kellene vá­lasztania. E tanulmányok elvégzésére korábban a most leköszönt angol kapitány, Roy Hodgson is megpróbálta rávenni. Sándor összeveti Zoli hitét az izlandiak megszállott győzni akarásával, bár kiemeli, a szigetországiak szemében inkább évszázadok viking keménysége lobog. Amúgy az Eb-n az olasz gárda bilincseli le: – Szeretném, ha a kékek vinnék haza az aranyérmet! Szabó Sándor

Alexander is tehetséges

Mivel a Németh és Gera família gyakorta találkozik, a lelkész szöszi unokája, Alexander jó barátja Zoli fiának, Jonatánnak. Németh Sándor szerint Joni csintalan srác, s máris látja, hogy kiváló focista válik majd belőle is
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.