Sport

Nemcsak horzsolások voltak: ripityára tört a szurkoló állkapcsa

K. B.

Létrehozva: 2017.07.25.

Szürreális jelenettel zárult a Honvéd–DVTK (2-2) focimérkőzés, két vendégszurkoló is súlyosan megsérült. Egyikük az állkapcsát, másikuk a lábát törte.

Két diósgyőri szurkoló is megsérült a Bozsik Stadionban. Ám szó sincs arról, hogy horzsolásokkal megúszták volna. 

– Az egyik srác próbált felmászni a kerítésre. Már az első keresztlécről leesett, és vérzett a lába. Ekkor esett le a második srác a lépcsőről, fejjel a betonba. Nagyon vérzett a feje, még az előzőnél is jobban. A szurkolók már üvöltve kérték, hívjátok a mentőt – emlékezett vissza a szürreális jelenetre az egyik drukker. Szurkolótársa hozzátette: az első sérültnek beszorult a rácsba a lába, és eltört. A másik viszont, aki a tikkasztó melegben elájult, és tompítás nélkül csapódott fejjel a betonba, még rosszabbul járt.

– Két helyen eltört az állkapcsa, és műteni fogják – számolt be társa állapotáról egy drukker. A helyszínen készült videófelvételen jól látszik, ahogy az egyik fekete ruhás biztonsági őr kért segítséget a rádióján keresztül.

– Szegény mentősök azt sem tudták, melyikhez nyúljanak – emlékezett vissza egy másik szemtanú. A beszámolók szerint miközben az egyik szurkoló lábát a mentősök sínbe tették, a fejsérülést szenvedett drukker magához tért, társai pedig a vérzését próbálták elállítani, és vízzel itatták. Úgy tudjuk, mindkettejüket kórházba szállították, de a lábtörést szenvedett szurkolót hamar hazaengedték. Sokan azzal támadják a pórul jártakat, hogy biztos részegre itták magukat a baleset előtt.

– A két srác közül csak az egyikük fogyasztott alkoholt – tudatta az egyik szurkoló. Úgy tudjuk, az állkapocstörést szenvedett drukker józan volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713301813
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135953_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713301813
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!