Sport

Nem tudni, mikor lesz újra jegy a vizes vb-re

K. D.

Létrehozva: 2017.04.22.

Forrás: MTI

Óriási az érdeklődés a vizes vb iránt, eddig hetvenezren vettek jegyet a különféle sportágakra, a vízilabdára például másfél nap alatt elkelt az összes. Ez okozza a káoszt: rengeteg rajongó jelezte ugyanis lapunknál, hogy hiába próbálkozik, nem tud belépőt venni.

– Szakaszosan bocsátjuk ki a jegyeket. December 1-jén kezdődött, és folyamatosan újabbakat értékesítünk. Ez bevett szokás, és az az előnye, ha valaki júniusban kitalálja, hogy ki szeretne menni, még tud jegyet venni – fogalmazott a Borsnak Borsa Miklós, a szervezőbizottság szóvivője. Hozzátette: valóban a vízilabda a legkérdésesebb ebbôl a szempontból.

 – A pó­lóra az ál­landó, kő le­látóra tudtuk csak értékesíteni a helyeket, ez 2500 nézőt jelent. Mobil lelátót is építünk, ez körülbelül 5000 szurkoló befogadására lesz alkalmas. Konkrét számot azért nem tudok mondani, mert az óriási érdeklődésre tekintettel bővíteni szeretnénk, errôl  azonban egyeztetnünk kell a nemzetközi szövetséggel. Ha elkészül az ideiglenes lelátó, plusz 5-6 ezer emberrel számolva, 70-80 ezren tekinthetik még meg a tornát.

Borsa elmondta, mivel még zajlik a margitszigeti uszoda felújítása, egyelőre nem lehet beszerelni a lelátókat, vagyis azt sem tudni, mikor kerülnek árusításra ezek a jegyek. A szervezők arra ügyeltek, hogy a magyar pénztárcához igazítsák a belépők árát, így az úszás előfutamaira már 500, míg a döntőkre 1500 forintért lehet jegyet váltani. 

Csípős

Megnyugodtam, hogy eladták a jegyeket, nem pedig ellopták. Varga T. Róbert

– Az volt a célunk, hogy egy átlag magyar család gond nélkül el tudjon menni akár a döntőkre is, hiszen miattuk hoztuk hazánkba a vb-t. Hogy érzékeltessem az árakat, elmesélem: a japán úszószövetségnek elküldtük az árakat, hogy az előfutamokra 500 forintért is be lehet jutni. Ők udvariasan válaszoltak: értik, hogy mennyibe kerül a ruhatár, de nem ez volt a kérdés – zárta Borsa.

A vizes vb számokban

80 százalékban magyarok lesznek a vb-n, kivéve szinkronúszásban, ott a túlnyomó többség külföldi

500 forint a legolcsóbb belépő

7500 forint a legdrágább jegy a vízilabdára

8500-an láthatják a magyar pólóválogatott meccseit

9000 forint egy jegy a legjobb helyekre az úszásnál

12 300-an buzdíthatják Hosszú Katinkáékat

70 000 jegy fogyott eddig

350 000 néző szurkolhat élőben kedvencének a vb ideje alatt

466 000 belépőt bocsátanak ki

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja