Nem létező számokra dobált a darts-világbajnok

Gary Anderson izgalmas, de sok hibával tarkított döntőben védte meg darts-világbajnoki címét. A skót klasszis többször is elszámolta magát.  
Gary Anderson izgalmas, de sok hibával tarkított döntőben védte meg darts-világbajnoki címét. A skót klasszis többször is elszámolta magát.  

Gary Anderson immáron kétszeres világbajnok, sikerével csatlakozott azon négy dartsos táborába, aki meg tudta védeni első vb-címét. Rajta kívül ez a bravúr csak Eric Bristownak, Raymond van Barneveldnek és döntőbeli ellenfelének, Adrian Lewisnak sikerült korábban. Utóbbi 2011-ben éppen Anderson legyőzésével ért fel először a csúcsra, tehát a 45 éves skótnak most sikerült a visszavágás, és ezáltal a 300 ezer fontos (128,1 millió Ft) fődíj besöprése. A világbajnok emellett 15 ezer fontot (6,4 millió Ft) azzal is keresett, hogy az elődöntőben egyedüliként a tornán sikerült a kilencnyilas kiszállót megdobnia.

A döntő hatalmas küzdelmet hozott, ám a rekordot jelentő 34 darab 180-as dobás ellenére a színvonal a két dartsos idegeskedése miatt hagyott némi kívánnivalót maga után (7-5).

A világbajnokság számokban

654 darab 180-as dobás született (rekord)
34 darab 180 volt csak a döntőben (rekord)
1 darab kilencnyilas kiszálló (Anderson)
5 darab 170-es kiszálló
66 ezer szurkoló a helyszínen
500 ezer korsó sör fogyott

– Nem akart minden teljesen klappolni, de azért néha nem játszottunk rosszul – magyarázta a győztes, aki a meccs során kétszer is elszámolta magát, és emiatt rossz kiszállót dobott.

– Olyan számokat láttam magam előtt, amik egyszerűen nem léteztek. Amikor ilyen hibákat csinálok, legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Összességében megérdemeltem a sikert, még akkor is, ha a döntőben csak a tudásom 85 százalékát nyújtottam.

© Fotó: Reuters

Döbbenetes, de Anderson arra sem emlékezett, hogy 6-5-ös vezetésnél, döntő pillanatban 170-es kiszállót dobott, amivel kivégezte Lewist.

© Fotó: Reuters