Sport

Nem csak ellenfele fogát, de a bírót is kiütötte

K. B.

Létrehozva: 2017.01.16.

Forrás: Reuters

Továbbra sincs egyed­uralkodója a profi boksz nagyközépsúlyának, a kategória legjobb bunyósai, a brit James DeGale és az amerikai Badou Jack ugyanis nem bírt egymással. Az előbbi az IBF, utóbbi a WBC címvédője, és Brooklynban tízezer ember előtt azért estek egymásnak, hogy a cím­egyesítés után valamelyikük a súlycsoport abszolút királyának járó The Ring címet ünnepelhesse.

Ám a brutális összecsapás végül többségi döntetlent hozott, ugyanis az egyik bíró hiába hozta ki győztesnek DeGale-t, ketten is 113-113-ra pontoztak. Ezzel egyikük sem vesztette el, vagy ha úgy tetszik, megvédte jelenlegi címét, ám DeGale egy dologgal mégis szegényebb lett. Hiába küldte ugyanis padlóra már az első menetben Jacket, az utolsóban ő kapott akkorát, hogy elterült, és még az egyik foga is kiesett.

Jack ekkorra már annyira belelendült a bunyóba, hogy véletlenül a bírónak is behúzott egy jókorát. Egyébként DeGale el akarja dönteni az összecsapást, és újabb meccsre hívta ki Jacket, aki majd inkább már a félnehézsúlyban ütközne meg vele.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674612
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674612
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Riadót fújtak az állatorvosok: komoly veszély fenyegeti a kutyákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított