Sport

„Nem baj, hogy kikaptunk a begláktól, így is csodálatos volt az Eb” – óriási tömeg a Hősök terén

Bors

Létrehozva: 2016.06.27.

Helyszíni beszámolónk a Hősök teréről, ahol mintegy 20 ezer szurkoló várta a magyar válogtottat. Megkérdeztük a szurkolókat is, mit gondolnak az elmúlt hetekről.

Forrás: Bánkuti Sándor

Egy teljes NB I-es fordulóra való tömeg, kb. húszezer ember fogadta a Hősök terén az Európa-bajnokságról hazatért labdarúgó-válogatottat. Gera Zoltánék a Ferihegyi repülőtérről hajtottak az össznépi fogadóbuli helyszínére. A magyar királyok árnyékában – stílusosan – a kapusok kapusát, Király Gábort szólították elsőként az alkalmi színpadra. Vastaps köszöntötte, akárcsak Bernd Storck szövetségi kapitányt és a többi játékost.

– Még fel sem fogjuk, hogy mi történik, hogy mennyien szerették meg a focit, és mit hajtottunk végre. Reméljük, ez a pozitív energia kihat az egész országra, és mostantól minden napunk ilyen lesz – mondta a többiek nevében is Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, akit a legnagyobb taps fogadott a színpadra lépve.

– A franciaországi teljesítmény a mi ajándékunk – kezdte Storck. – Ez a csapat a jövő csapata, amelyre rövidesen újabb feladat vár, remélem, a világbajnoki selejtezők alatt is megkapjuk tőletek ugyanezt a támogatást.

A téren közben szólt a Ria, Ria, Hungária, a szép volt fiúk és a Soho party slágere, „Az éjjel soha nem  érhet véget”.

A szurkolók között volt öreg és fiatal, hazai és vendégszurkoló. Például a vietnami Tomi.

– Végre jó meccseket és izgalmas csatákat láttam – mondta az amatőr fotósként is jeleskedő, huszonöt éve Magyarországon élő Tomi.

Csaba és Márti kislányát és a babakocsiban ikerfiúkat is kihozta a Hősök terére.

– Régen nagy Fradi szurkoló voltam, aztán jó ideig nem volt időm az Üllői útra, most újra érdemes lesz meccset nézni – mondta a családfő.

– Nem baj, hogy négy-nullra kikaptunk a belgáktól, így is csodálatos volt az Eb – mondta Zoltán, aki az öt éves Barnabással jött ki a csapat fogadására.

Enikő, István és Zsolt egyenesen Ausztráliából érkezett a bulira. Régóta kint élnek, és azt üzenték a játékosoknak: miattatok bármikor hazajövünk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17066988_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított