Sport

Nem akadály a nagy súly az olimpián!

Bors

Létrehozva: 2016.08.14.

Sokan cikizik az olimpia kissé túlsúlyos versenyzőit, pedig inkább becsülni kellene őket. Egyikük például így is a világ élmezőnyében tud versenyezni, ez nagy teljesítmény.

Kerek, de ügyes

Alexa Moreno azért lóg ki kicsit a sorból, mert miközben a kézilabdában nem ritka, ha valaki nagydarab, a torna az apróságok sportága. Ám a 22 éves mexikói kicsit erősebb testalkatú, mint az átlag, amit a riói olimpia néhány drukkere ki is figurázott, Miss Röfinek nevezték a neten Alexát, és azt javasolták neki, hogy inkább hotdog-evő versenyen induljon. Védelmében talán elég, ha annyit mondunk, hogy volt ő már ugrásban 7. vb-n és Rióban is kis híján döntőbe jutott.

Pocakos úszó

Robel Kiros Habte más eset, mint a lányok: ő nemcsak masszívabb testalkata miatt lóg ki a sorból, de tudása miatt is. Az etióp úszó Erik, a vikinghez hasonlóan roppant gyenge úszó, de míg Erik, a 2000-es olimpia vicces hőse legalább a felépítését tekintve úgy nézett ki, mint egy sportoló, Robelnél már az sem stimmel. 100 gyorson közel 20 másodpercet kapott az első helyen továbbjutó Kyle Chalmerstől.

98 kilós kapus

Teresa Almeida 28 éves, az angolai női kézilabdacsapat kapusa. A 170 centi magas, 98 kilós játékos nem ismeretlen a kézilabda-rajongók számára, hiszen már a 2013-as világbajnokságon is szerepelt. Angolában egyébként nem ritka, hogy viszonylag erősebb testalkatú nők kerülnek a kapuba, Neyde Barbosa és Crisitna Direito sem törékeny, de a lényeg: mindhárman jól védenek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja