Négy fiút nevel a volt focisztár

Kovács Kálmán a 80-as, 90-es évek egyik legismertebb magyar futballistája. A 43 éves egykori csatár jelenleg Gyöngyösön tanít testnevelést és a helyi futsal-csapat edzője. Dolgozna ő a nagypályás fociban is, de egyelőre nem jut lehetőséghez. Addig sem unatkozik, a munka mellett négy gyermekét neveli.
Kovács Kálmán a 80-as, 90-es évek egyik legismertebb magyar futballistája. A 43 éves egykori csatár jelenleg Gyöngyösön tanít testnevelést és a helyi futsal-csapat edzője. Dolgozna ő a nagypályás fociban is, de egyelőre nem jut lehetőséghez. Addig sem unatkozik, a munka mellett négy gyermekét neveli.
Teljesen mások az ikrei
Így értékeli gyerekeit az egykori futballsztár:
Viktor (18 éves): – Gimiben tanul, rövid ideig focizott, most bíráskodik, ami nekem nagy gond, hiszen nem rajongok a játékvezetőkért. Imádja a kicsiket, ők is nagyon ragaszkodnak hozzá.

Roland (15 éves): – Õ is gimnazista, tavalyi futballozott, most csak velem jár a haverokkal focizni. Fontos neki a közösség.

Kristóf (2,5 éves): – Egy perccel idősebb, mint ikertestévre, Ádám. Lassabban lendül bele a dolgokba, mint Ádám, de kitartóbb.

Ádám (2,5 éves): – Vagányabb, mint Kristóf, de előbb felhagy a dolgokkal.
Kovács Kálmán tagja volt annak a válogatottnak, amely 1986-ban kijutott a vb-re. A Honvéddal ötször nyert bajnokságot, az Auxerre játékosaként a legjobb légiósnak választották meg Franciaországban. Visszavonulása után edzősködött kisebb csapatoknál, a Honvéd pályaedzőjeként is dolgozott, legutóbb arra volt esélye, hogy az egyik utánpótlás-válogatottnál kapjon lehetőséget, de nem őt választották. – Ilyenkor mindig magamban keresem a hibát, talán nem érdemeltem meg a kinevezést – mondja. – Szívesen edzősködnék, de nem ragaszkodom a vezetőedzői poszthoz, nekem az lenne a fontos, hogy egy összetartó, hozzáértő stábban dolgozzak. Vagyis nem a poszt, hanem a feladat vonz. Az egykori csatár addig sem tétlenkedik: noha Kistarcsán él, egy gyöngyösi iskolában tanít testnevelést, majd szívességből edzi a helyi teremfoci-csapatot. Vagyis naponta kétszer utazik oda-vissza, ez napi 280 kilóméter. – Örülni kell, ha az embernek van munkája – folytatja az edzői és tanári diplomával is rendelkező exfutballista. – Alkalmazkodom a kor kihívásaihoz, és különben is, az edzői és a tanári feladatban is az a legszebb, hogy embert neveljünk. Nekem erre Gyöngyösön van lehetőségem. Otthon is bőven van teendője e téren, hiszen két házasságból négy fia született. A nagyoknak négy testvérük van, hiszen édesanyjuk új kapcsolatából is született még két kisfiú. – Amikor Angélával összekerültünk, tudtam, hogy szeretne gyermeket, hiszen neki nem volt – meséli Kovács Kálmán. – Hallva, hogy ikreink lesznek, kicsit megijedtem, hiszen negyven évesen nem könnyű új életet kezdeni, de ma már tökéletesen elégedett vagyok.
t.r.