Sport

NB I: gyenge légiósokra szórják el a pénzt

(t)

Létrehozva: 2015.02.26.

Újabb légióshullám lepte el a téli szünetben az NB I-et. 38 külföldi érkezett, többségük jegyzett csapatban még nem bizonyított.

A pénteken folytatódó NB I-es idény téli szünetében nem változtak az évek óta megszokott átigazolási trendek. Ezúttal is leginkább tucatlégiósokkal töltötték fel játékoskeretüket a csapatok. Összesen 48 légióst igazoltak, tízen csak csapatot cseréltek, illetve visszatértek az NB I-be, 38-an azonban abszolút újoncok a magyar bajnokságban. Közülük hatan kiemelkednek a mezőnyből a Transfermarkt által meghatározott piaci értékük alapján, valamint még négyen-öten értékesebbek a magyar átlagnál, ám a többségük semmivel sem tűnik különbnek a honi focistáknál.

Nincs az NB I-nél erősebb bajnokságban szerzett rutinjuk, így színvonal-emelkedést nem is várhatunk tôlük. A legtöbb új légióst, kilencet a Magyar Futballakadémiát jelentős állami támogatással működtető Honvéd szerződtette. A piros-feketék a Galatasaraytól fél évre kölcsönkapták a legértékesebb NB I-es téli szerzeményt, az 1,2 millió euróra (367 millió forint) taksált argentin Lucas Ontiverót, ám a többi külföldi igazi erősítést nem jelent majd, viszont elveszi a helyet a magyar fiatalok elől. Három klub, a Debrecen, a PFLA és a Paks nem igazolt légióst, utóbbinak az egész keretében egy nem magyar állampolgárságú, játékos van, a szlovákiai Molnár Péter.

Milliárdok a semmire

2014-ben 1,71 milliárdos támogatásban részesült az MLSZ részéről 15 kiemelt futballakadémia. 2011-ben 21 intézmény 2,2 milliárd forintos dotációt kapott.

A hat legnagyobb mértékben támogatott akadémia ekkora összeghez jutott 2014, illetve 2011-ben:

Magyar Futball Akadémia, Budapest 185/250 millió forint
Sándor Károly Akadémia, Agárd 185/200 millió forint
Illés Béla Football Akadémia, Szombathely 185/255 millió forint
Fehér Miklós Kollégium és Gimnázium, Győr 180/255 millió forint
Debreceni Labdarúgó Akadémia, Debrecen 178/- millió forint
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Felcsút 175/255 millió forint

Ennyi külföldit szerződtettek eddig a csapatok télen:

DVSC 0
Győr 5 (5)
FTC 1 (1)
Videoton 2 (2)
DVTK 1 (1)
Haladás 5 (2)
PMFC 5 (5)
MTK 1 (1)
Honvéd 9 (9)
KTE 2 (2)
Paks 0
Pápa 4 (3)
Újpest 3 (2)
Puskás Akadémia 0
Nyíregyháza 7 (5)
Dunaújváros 3

Összesen: 48 légióst szerződtettek télen a klubok, akik közül 38-an (zárójelben jelöltük a számukat) abszolút újoncok az NB I-ben
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja