Sport

Nagyon boldog volt a nagypapa, hogy újra edzhette Hosszú Katinkát

K. D.

Létrehozva: 2016.11.29.

Hosszú Katinka ismét együtt edzett nagypapájával, Bakos Lászlóval. „Tréning a legjobbal, vissza a gyökereimhez!” – írta Facebook-oldalán az Iron Lady, aki Baján látogatta meg nagyszüleit. 

– Nagyszerű érzés volt újra edzenem a kis unokámat. Rengeteget fejlődött, de külsőre még ennél is nagyobb volt a változás. Gyerekkorában irányítottam Katinka úszását, akkor még mások voltak az arányok. Törékeny kislányból erős nő lett. Ráadásul én sem edzhetek túl sokszor egy háromszoros olimpiai bajnok úszót, az már csak hab a tortán, hogy Katinka az én unokám – mondta a Borsnak a büszke nagypapa, aki hozzátette, hihetetlenül szorgalmasan dolgozott a keze alatt az Iron Lady. 

– Jó volt azt is látni, hogy edző-férje, Shane Tusup milyen energiával és precizitással dolgozik Katkával. Minden egyes feladat után kiértékelte az unokám teljesítményét, s igazítottak, ahol hiba volt. Az ilyen apróságok miatt a világ legjobbja.

Azért a nagypapa is ellátta tanácsokkal az olimpiai bajnoknőt, főleg a célba érkezésekhez adott ötleteket, hogy minél jobban sikerüljön a benyúlás.

Bakos László nem kívánta kommentálni unokája és a magyar szövetség között zajló vitát. 

– Megvan a véleményem, ám ebbe nem szeretnék beleszólni – fogalmazott a tréner, aki hozzátette: Katinka a feladatára koncentrál, így nem viselik meg nagyon az események. – Nagyon jól néz ki Katka. Kicsattan az erőtől. Azt látom rajta, hogy magabiztos, ez pedig a rövid pályás világbajnokságon is visszaköszön majd. Jóslatokba nem szeretnék bocsátkozni, ám biztos felcsendül majd a Himnusz Windsorban az unokám tiszteletére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget