Sport

Nagy kihívás elé néz Telek Patrik

Bors

Létrehozva: 2017.07.15.

A Suzuki Swift Cup Europe mezőnye ezen a hétvégén a Szlovákia Ringre látogat. A verseny Telek Patrik (13) számára is változást hoz, ezúttal a nagyobb teljesítményű 1,6 Sport Swifttel indul.

Szlovákia Ring- A Suzuki Swift Cup Europe az évad harmadik állomásához érkezett. A Red Bull Ring és Salzburg után a mezőny a szomszédos Szlovákiába látogat, ahol a közel negyven autós mezőny a kamion Európa Bajnokság betétfutamaként futja majd az igen gyors köröket.

A Suzuki Kupában idén debütáló Telek Patrik számára a verseny ismét egy fordulópont lesz, hiszen a GFS Team csapatvezetőjétől, Burkus Egontól egy nagy kihívást jelentő lehetőséget kapott, a hétvégén a nagyobb teljesítményű Suzuki 1,6 versenyautóval állhat rajthoz. Az ugrás jelentős, hiszen az új autó 150 lóerős, és a pálya egyes részein már közel kétszáz kilométeres sebességre képes.

- Nagyon örülök a lehetőségnek, amit a csapattól kaptam, hiszen mindössze két autós verseny után ülhetek át a nagy Suzukiba, amiről idén csak álmodni mertem- nyilatkozta Telek Patrik a depóban- Sokat segít persze a gokartversenyzői múltam, de ez az autó már tényleg egy komoly fegyver a pályán. Természetesen a hétvégén még nem várunk csodákat, fel kell nőnöm a feladathoz, meg kell szoknom az autó minden téren nagyobb teljesítményét. Ez persze csak egy próba, továbbra is szeretném idén megnyerni a másik kategória bajnoki címét.

Az autósport szerelmesein számára érdemes kilátogatni a versenypályára, hiszen a Kamion Európa Bajnokság és GT4 futamok mellett a Suzuki Swift Cup Europe 2 versenyfutamát is vasárnap rendezik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget