Sport

Nagy falat volt a Fradinak a Dinamo

K. D.

Létrehozva: 2019.08.13.

Nem sikerült továbbjutnia a Ferencvárosnak a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből. A remek hangulatú meccsen mindent megtettek a hazaiak, de túl nagy falatnak bizonyult a horvát rivális: 4-0-ás vereség lett a vége.

Az év legfontosabb meccsére készült a Ferencváros focicsapata a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján, melynek tétje az európai kupaszereplés kivívása volt, hiszen a továbbjutó csapat biztosan ott lesz a BL-ben vagy az EL-ben. 

Jól kezdte az összecsapást az FTC, már az első percben Tokmac révén helyzetbe kerültek, de a kapus hárítani tudta a lövést. Nagyon nyomott a Dinamo is, és a 16. percben a csapatkapitány Arijan Ademi révén megszerezte a vezetést. A bekapott gól megzavarta a Fradit, de szerencsére csak átmeneti volt a sokk, és hamar felvette újra a ritmust a csapat. Előbb Zubkov került helyzetbe, majd pedig Tokmac várta a labdát az ötösön belül, de az utolsó pillanatban menteni tudtak a vendégek. A félidő végét Sigér Dávid koronázhatta volna meg, de lövése a kapufán csattant, így 1-0-s Dinamo vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második félidő szörnyen kezdődött magyar szempontból, két perccel a sípszó után tovább növelték előnyüket a horvátok, ezzel gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutást, ugyanis a Fradinak három gólra volt szüksége a playoffhoz. A gyors találat meg is viselte a hazaiakat, ezt pedig könyörtelenül kihasználta a Dinamo, és Dani Olmo révén már 3-0-ra vezettek. Innentől kezdve a Ferencváros már csak azért küzdött, hogy elkerülje a kiütéses vereséget, amely nem volt egyszerű, mert a 69. perctől emberhátrányban fociztak, miután a játékvezető kiállította Eldar Civic. A horvátok összehoztak még egy gólt, így 4-0 lett a vége, ami azt jelenti, hogy a zágrábiak 5-1-es összesítéssel léptek tovább. A zöld-fehérek az Európa Ligában folytathatják, ahol a Maccabi Tel-Aviv–Suduva párharc továbbjutója vár rájuk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090407_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik