Sport

Nagy Ádám karrierje legnehezebb időszakát éli

K. B.

Létrehozva: 2017.09.21.

Forrás: AFP

A hétközi Inter elleni döntetlent (1-1) is a Bologna kispadjáról nézte végig Nagy Ádám. A tavaly alapembernek számító középpályástól nemcsak a játéklehetőséget, a mezszámot is elvették.

– A középpályások közül Ádám az egyetlen, aki még nem kapott lehetőséget a bajnokságban. Nyilván ez nem egy kényelmes szituáció, főleg, hogy tavaly egyike volt a legtöbbet játszó mezőnyjátékosoknak. Érkezett a középpályára Andrea Poli a Milanból, de el is ment egy rivális, tehát a helyzete nem változott, de egyelőre az edző más játékosoknak szavaz bizalmat – nyilatkozta a Borsnak Kövesdi Viktor, a játékos menedzsere. – Két éve felkerült a Fradi első csapatába, és végigjátszotta az első idényét, majd bekerült a válogatottba, és az Eb-n stabil kezdő volt. Ezután Bolognában folyamatosan játszott. Jelenleg a karrierje legnehezebb idôszakát éli, de ez arra sarkalja, hogy még többet dolgozzon. Szó sincs pánikhelyzetről, még a csalódottság sem igazán érezhető rajta – tette hozzá a menedzser.

Hasonló cipőben jár Lang Ádám, a Dijon focistája, aki fele annyi lehetőséget kap idén, mint tavaly. – Ez nem kielégítő Ádám számára sem. Nincs tragédia, de azt sem mondanám, hogy nem esik neki rosszul. Bizony vannak olyan pillanatok, amikor megviseli a helyzet. Azonban kettőzött erővel dolgozik azon, hogy visszaverekedje magát a kezdőbe – mondta lapunknak Lang menedzsere, Illés Zoltán.

Rajtuk kívül a sérült Szalai Ádám és Gulácsi Péter helyzete sem rózsás: utóbbi a hétközi bajnokin kikerült a Leipzig kapujából.

Bundesliga (Németország)

Szalai Ádám - Hoffenheim

Idén: 50% játéklehetőség (2 bajnokin 90 perc)

Tavaly: 25% játéklehetőség (34 bajnokin 771 perc)

Gulácsi Péter - Leipzig

Idén: 80% játéklehetőség (5 bajnokin 360 perc)

Tavaly: 97% játéklehetőség (34 bajnokin 2970 perc)

Ligue 1 (Franciaország)

Lang Ádám - Dijon

Idén: 26% játéklehetőség (6 bajnokin 144 perc)

Tavaly: 52% játéklehetőség (35 bajnokin 1627 perc)

Serie A (Olaszország)

Nagy Ádám - Bologna

Idén: 0% játéklehetőség (5 bajnokin 0 perc)

Tavaly: 63% játéklehetőség (32 bajnokin 1810 perc)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított