Sport

Múzsa volt a magyar úszóedző

jk

Létrehozva: 2015.12.09.

A kecskeméti úszómester, Törös Károly az izraeli Eva Farkas Fischoff múzsája volt. A festőnő először 1969-ben vitte vászonra az edzőt.

Sokan rácsodálkozhattak a 74 éves, kalandos életű úszó szakember Facebook-oldalára kitett művekre. Ezek láttán talán már érthető, hajdanában miért rajongtak érte annyira a hölgyek...

– Már négy éve Belgiumban éltem, amikor Izraelben voltam a pólósokkal – elevenítette fel az első kép születésének körülményeit Törös. – Éppen kászálódtam ki a vízből, amikor Eva hozzám lépett, és megpróbált szóba elegyedni velem. Ő héberül mondta, én angolul beszéltem, de amikor leírtam a nevem, rögvest magyarra váltottunk.

A hazájában jól ismert, magyar származású festő több képből álló sorozatot készített a jóképű, izmos fiatalemberről, akit később a divatcégek is megtaláltak, hiszen a hetvenes évek elején Párizsban, Münchenben és a Côte d’Azurön modellként is dolgozott.

– Jól jött egy kis keresetkiegészítés, annál is inkább, mert akkoriban indultam el az edzői pályán – folytatta a szakember. – S milyen a véletlen, később Eva lányát is felkészíthettem néhány versenyre. Persze, kecskeméti otthonomban őrzöm több, rólam készített festményét, grafikáját. A napokban pedig éppen az izraeli Európa-bajnokságon találkozhattunk, ahol újabb képpel lepett meg. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713576910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145692_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az ENSZ-főtitkár asztalán van egy teljesen új magyar innováció

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713576910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713576910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713576910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja