Sport

Műtét után egyből edzést tartott a Vasas tréner-játékosa

Sz. S.

Létrehozva: 2017.05.04.

Kétszeresen is búslakodhatott Ferenczi István, a Vasas futballcsapatának erőnléti edzője. Nem elég, hogy hétvégén idegenben 2-1-re kikapott a Diósgyőrtől az együttese, rá­adásul megint sebészkés alá kényszerült. Az NB I-es meccs hajrájában a 39 éves szakember szokásához híven beszállt a kispadról pár percre játszani, ám pórul járt, mert ellenfelébe fejelt. 

– Különösebben nem panaszkodott, az arca be se dagadt, de fájdalma miatt azt tanácsoltam neki, hogy menjen be a fővárosi Mária utcai klinikára – mondta Lejkó Dezső, a Vasas-futballisták csapatorvosa. – Még első arccsonttörésekor beépítettek egy fémlapot a bal szeme alá, és az igényelt most gondoskodást.

A platina ugyanis elmozdult, ami orvosi beavatkozás hiányában később komoly gondot okozhatott volna. A fővárosi műtét sikerült, méghozzá olyan jól, hogy Ferenczi pár órával később már edzést vezetett a Fáy utcában a piros-kék labdarúgóknak. 

A volt válogatott arccsontgondjai Fradi-játékosként az NB II-ben kezdődtek. 2009 márciusában a BKV Előre kapusával ütközött, arc- és orrcsontja tört, valamint néhány foga bánta a harciasságát. Másodjára 2010 októberében a Vasas-tréningen csapattársa fejjel robbant bele az arcába – ezt se úszta meg törés nélkül, majd 2012 augusztusában a Gyirmót támadójaként a Tatabányával vívott Magyar Kupa-találkozón ütközött ellenfelével. Az akkori orvosi vizsgálat során a beépített fémlap alatt gyulladást észleltek. Így most negyedszer kellett operálni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított