Sport

Modell feleségével gyúrja a kolbászt Baji Balázs

csb

Létrehozva: 2016.10.26.

<p>Az Eb-ezüstérmes, fedett vb-6. gátfutó Baji Balázs hétvégén új terepen célozza meg a dobogót. Sportos csapatával gőzerővel készül a 20. Csabai Kolbászfesztiválra, ahol jobbkeze felesége, a csinos modell, Szikszai Johanna lesz.</p>

– Békéscsabaiak lévén ki nem hagynánk! – mondja Baji, akinek összeszokott együttesében elsősorban vívók vannak, igaz, vendégmeghívottként töltött már velük kolbászt a kalapácsvető Pars Krisztián és a szintén gátfutó Kiss Dániel is. – Szó volt róla, hogy idén a riói bronz­érmes párbajtőrcsapatból Rédli András csatlakozik hozzánk, ám a szalagszakadása miatt ez most aligha jön össze. 

Baji szeretne kitűnni a hétszázötven induló gárda közül, ezért nemcsak a fűszerezésre figyelnek oda, hanem apró trükköket is bevetnek.

– Bevált receptünk van, aminek az egyik titka, hogy jól kell paprikát vá­lasztani – árulta el, s hogy ez mennyire így van, azt bi­zonyít­ja, egyszer már sikerült megnyerniük a versenyt. – Igyekszünk a körítésre is hangsúlyt fektetni, új pólódizájnnal rukkolunk elő, és titkos fegyverként bevetjük édesanyám birsalmasajtját.

Még szerencse, hogy most nem kell annyira szigorúan figyelni a súlyára.

– Azért azt megfogadtam, hogy a fesztivál után kicsit visszafogom magam, ugyanis az esküvői vacsorán és a máltai nászúton sem ta­gadtam meg magamtól semmit, márpedig nem szeretném, ha elszaladna a súlyom. 

Persze ez a napirendjét figyelve eléggé valószínűtlen, hiszen reggeltől estig lót-fut. Az állatorvosi egyetemen most végzi a gyakorlati félévét, mellette írja a szakdolgozatát, délutánonként pedig edzésre jár.

– Szeretném mielőbb megkapni a diplomámat, és elkezdeni állatorvosként dolgozni, hiszen nem akarom veszni hagyni a tudást, amit megszereztem. Emellett az atlétikát is ugyanilyen komolyan folytatom, ezért nagy feladat olyan helyet találni, ahol rugalmas feltételekkel alkalmaznak. Mert habár Rióban nem jött össze a döntő, remélem, Tokióban tudok majd javítani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított