Sport

MMA-világbajnok lett a tanár néni

K. D.

Létrehozva: 2018.11.21.

Óriási sikert ért el Kovács Alexandra: első magyar nőként aranyérmet szerzett az amatőr MMA-világbajnokságon. A bahreini viadal döntőjében a finn Európa-bajnok Janika Antinmaa ellen második menetes K. O.-val diadalmaskodott a ketrecharcban.

– A tavalyi bronzérmem után az idén mindenképp döntőbe szerettem volna kerülni. A sikerem titka, hogy fejben nagyon erős voltam. Nem izgultam túl a meccseket, nem törődtem az ellenfelekkel, csak magamra koncentráltam – mondta a Borsnak a 27 éves amazon. A kétszeres Eb-győztes és friss világbajnok saját zsebből és szponzori támogatással ké­szült a versenyre. A vb-részvételt is magának teremtette elő. Ehhez civil szakmát űz: egy gimnáziumban tanít testnevelést, valamint kempoedzéseket tart kisiskolásoknak.

– Már nagyon vártak a diákok. Hétfőn tanítottam először, és az összes óra élménybeszámolóval telt, záporoztak a kérdések. De a vb alatt is folyamatosan kaptam az üzeneteket, ami óriási erőt adott – mosolygott Alexandra, akivel a tanítványai nem mernek szemtelenkedni. – Maradjunk annyiban, hogy tudok fegyelmet tartani.

A Kismészáros Kempo Klub versenyzője elmondta, a vb a profiszervezet, az UFC előszobájának tekinthető. Egy-egy remeklő versenyző akár szerződést is kaphat. Dana White, a UFC elnöke levélben biztatta a sportolókat.

– Még nem gondolkodtam azon, hogy UFC-harcos leszek. Bevallom, az lebegett a szemem előtt, hogy egyszer vb-címet szerezzek, és ez összejött. Most kicsit kiélvezem a pillanatot, aztán meglátom, mit hoz a jövő – zárta Kovács.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja