Sport

MK-negyeddöntő: videobíró helyett Kassait kap a Fradi

Bors

Létrehozva: 2019.04.03.

<p>Két és fél éven belül csupán harmadszor találkozik Kassai Viktorral a Ferencváros, miután Orosz Pál vezérigazgató le akart iratkozni a játékvezetőről.</p>

Hatalmas felháborodást váltott ki a Fradi-szurkolók körében, hogy Kassai fújja a Vidi elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágóján a sípot. Nem elég, hogy a zöld-fehérek 2-1-es hátránnyal utaznak Fe­hérvárra, megkapták a „kedvenc” bírójukat is, akivel két és fél éve keveredtek botrányba. A 2016. novemberi, Vasas elleni 2-2-es meccs után, ahol három tizenegyest és egy kiállítást ítélt ellenük a játékvezető, Orosz Pál vezérigazgató éles kritikát fogalmazott meg.

– Írok a szövetségnek, hogy Kassai Viktor ne vezessen mérkőzést a Ferencvárosnak az elkövetkező időben – mondta akkor az M4 Sport Gól című műsorában Orosz.

Bár az MLSZ közölte, nincs lehetőség leiratkozni Kassairól, azóta évente csak egyszer küldték Fradi-meccsre. A bíró 2017 áprilisában a Paks elleni vereségüket vezette, tizenöt hónap kihagyás után az MTK elleni őszi örökrang­adót, és most, négy év elteltével újra egy Vidi elleni meccset. Mindezt napokkal azután, hogy Orosz Pál ismét az őket sújtó játékvezetői hibákról és a video­bíró NB I-ben való bevezetéséről nyilatkozott.

– Teljes mértékben a vi­deobíró mellett va­gyunk, több ok­ból is. Az el­sődleges: ha működött volna a rendszer, az elmúlt évben bajnokok va­gyunk – mondta a Nemzeti Sportnak, hozzátéve, a játékvezetőnek is egyfajta mankót jelentene a rendszer.

Érdekesség: a BL-ben épp Kassainak a Manchester City–Sahtar meccsen elkövetett óriási hibája miatt vezették be idő előtt a video­bí­rót.

Egyre kevesebbet vezet az FTC-nek

2018: 1 meccs (győzelem)

2017: 1 meccs (vereség)

2016: 5 meccs (2 győzelem/3 döntetlen)

2015: 7 meccs (6 győzelem/1 vereség)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított