Sport

Miriuta rendet tesz Győrben

Bors

Létrehozva: 2015.01.24.

Alapvető változások zajlanak a Miriuta Vasile dirigálta Győr futballcsapatánál. A tavaszi folytatást a 9. helyről váró klub célja a bajnoki cím.

A hét közepén érkezett a hír: ruandai játékost szerződtetett a kisalföldi gárda. A magyar sajtó egy része már idézte is Mohamed Mushimiyimanát, aki állítólag azt mondta:

– Készen állok, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Új fejezet kezdődik az életemben, új kihívások várnak rám.

Ehhez képest az igazság az, hogy a fiatal középpályás itt járt, de nem vált be, profi szerződést nem kapott; másfelől pedig vitathatatlan, hogy komoly változások zajlanak a játékosállományban. Ám mindez nem azt jelenti, hogy Miriuta Vasile csak külföldi erősítésekben gondolkodik.

A félreértést az okozhatja, hogy változtat a korábbi gyakorlaton, és az eddigi 30-35 fős keret helyett 23-25 labdarúgóval tervez nekivágni a folytatásnak, s az átalakítás csaknem az állomány felét érinti. Kilenc futballista került szabadlistára, s egyelőre csak kettő érkezett, bár a román Dan Bucsán és a bosnyák Miroslav Stevanovicson kívül a tréner feltétlenül szeretné megerősíteni a védelem mindkét oldalát, emiatt tesztelik a 23 éves macedón Vladica Brdarovszkit, aki U21-es válogatott, s már a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott, valamint az újpesti nevelés Nagy Jánost.

– Ám az sem tragédia, ha nem sikerül másokat leigazolnunk. Ez attól is függ, kivel tudunk megállapodni – árulta el a szakember.

– Például nagyon szerettem volna itt tudni a CFR-től Ciprian Deacót, ám az általunk ígért összeg háromszorosáért elment máshova. Megnéztem az utánpótlás-akadémiánkat, láttam egy-két ígéretes gyereket, közülük többen már az első csapattal edzenek. Ha már olyan játékosoktól tudnak tanulni, mint Rudolf Gergely vagy Priskin Tamás, miért ne használnánk ki a lehetőséget? A törökországi túra vízválasztó lesz számukra, akkor eldől, ki marad majd velünk – mondta Miriuta.

Addig napi három edzéssel készül a társaság, s nyomon követik az étkezésüket is, ami elengedhetetlen a megfelelő erőállapotba kerüléshez.

– Amikor átvettem a csapatot, legföljebb 60-70 percig bírták az iramot. A mai futballban a megfelelő erőnlét elengedhetetlen a sikerekhez. Abban bízom, hogy képesek leszünk megnyerni a bajnokság tavaszi szakaszát.

Sok távozó, kevés érkező

ÉRKEZTEK: DAN BUCSA (román, Universitatea Cluj), MIROSLAV STEVANOVIC (bosnyák, szabadon igazolható)

TÁVOZNAK: VALENTIN BABIC (horvát, ?), DUDÁS ÁDÁM (Haladás), MILOS KOCIC (szlovák, ?), LEANDRO MARTÍNEZ (olasz-argentin, Haladás), MIHAI NICOREC (román, szabadon igazolható), STIEBER ANDRÁS (?), SVÁB DÁNIEL (?), TAKÁCS ÁKOS (visszavonult), VARGA ROLAND (Ferencváros), VÖLGYI DÁNIEL (?)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475214
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475214
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget