Sport

Miért nincs több Vidi-focista a válogatottban?

S. T. R.

Létrehozva: 2012.10.09.

Akár ellentmondásnak is tűnhet: miközben a nemzetközi porondon már jó ideje kizárólag a Videoton képviseli a piros-fehér-zöld színeket, addig a magyar válogatott keretében csak Gyurcsó Ádám szerepel a fehérváriaktól.

Paulo Sousa, a Vidi edzője a Sporting elleni győzelem után úgy fogalmazott: a siker nemcsak a klubja, hanem az egész magyar labdarúgás számára kiemelkedő eredmény. De vajon profitálhat-e az Európa Ligamenetelésből Egervári Sándor nemzeti együttese?

Tegyük hozzá: a portugál szakember sok-sok külföldi játékost foglalkoztat, ám a meghatározó futballistái közt ott találjuk Tóth Balázst, Sándor Györgyöt és Nikolics Nemanját is. A Bors szerint különösen az utóbbi szerepeltetése lenne ésszerű, tekintve, hogy a válogatott különböző okok miatt csatárposzton nem áll túlságosan jól, az észtek és a törökök elleni vb-keretben Szalai Ádám, Szabics Imre, illetve Németh Krisztián alkotja ezt a szekciót.

Köztudomású, hogy Sousa már többször összerúgta a port Egervárival, ám megkérdezett forrásaink úgy vélik, a kapitány nem ezért nem hív be több fehérvárit. A 31 éves Tóth – jórészt a belga Genkből – már 34 alkalommal szerepelt a válogatottban, a három esztendővel fiatalabb Sándor nyolcszor, míg a magyar állampolgárságot tavaly januárban megszerző, 24 éves Nikolicsot néhány hónapja a ligaválogatottban próbálta ki a kapitány.

– Nem vagyok edző, nem tudom, helyük lenne-e a keretben, de fehérvári szurkolóként örülnék neki, ha több Videoton- futballista képviselné a klubot – mondta Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője.

– Most a debreceniek és a győriek élveznek inkább bizalmat. A Vidiben általában nyolckilenc külföldi játszik, akiket meg kipróbáltam tőlük, már nincsenek Fehérváron – összegzett a kapitány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088432_auto_resized.png
origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617316
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Drogos, be van állva, mint a gerely: egymást szidják a baloldali képviselők Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089729_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dibusz vagy Gulácsi? – „Hazudik, aki azt mondja, nem drukkol a másik hibájának”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617316
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617316
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított