Sport

Michelisz Norbert világbajnok lett

Bors/MTI

Létrehozva: 2015.11.27.

Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó futamán, ezzel - maga mögött tartva legnagyobb riválisát, a marokkói Mehdi Bennanit - megszerezte a privát bajnoki címet.

A magyar pilóta a gyári csapatok pilótáit is figyelembe véve a hatodik helyen fejezte be a WTCC-idényt.

A Zengő Motorsport versenyzője a szezonzáró, villanyfényes katari nagydíj 12 körös első futamában a hatodik helyről rajtolt, és bár úgy tűnt, előrébb tud kerülni - rövid ideig a negyedik helyen haladt -, az első kanyarok után hátrébb csúszott, azután pedig a biztonságot szem előtt tartva autózott, és végül a hetedik helyen ért célba.

A losaili verseny második, 14 körös futamában az ötödik helyről indulhatott volna, de egyik riválisa nem tudott időben felállni a rajtrácsra, így a Honda Civicet kormányzó magyar pilóta negyedikként vághatott neki az idei sorozat 24. versenyének. Az első kör végén baleset miatt bejött a biztonsági autó, és a verseny csak a hatodik körben indult újra. A francia John Filippi nem sokkal később az egyik kanyarban kicsúszott a pályáról, így Michelisz már a harmadik helyen haladt, végül ebben a pozícióban is ért célba.

A független csapatok pilótáinak különversenyében az élen állt, és csak arra kellett figyelnie, hogy közvetlen üldözője, Bennani ne kerüljön elé. A marokkói pilóta ötödikként fejezte be a versenyt, így Michelisz 2012 után másodszor végzett az élen a privát pilóták pontversenyében.

A világbajnoki címet az argentin José María López szerezte meg. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713454516
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141477_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Menczer Tamás válasza a bohócozó Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713454516
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713454516
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713454516
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget