Sport

Mi történt az öttusázó álompárral?

Füredi

Létrehozva: 2018.04.07.

Kovács Saci és Demeter Bence már csak sporttársak.<br />

Forrás: Vaskó Tamás

Két évvel ezelőtt nyíltan vállalta kapcsolatát az öttusázó Kovács Sarolta és Demeter Bence, akkor így nyilatkozott a megismerkedésükről a Borsnak a négyszeres világbajnok (2008,  2011: váltó, egyéni: 2016, csapat: 2016): 

– Amikor 1999-ben elkezdtem öttusázni, Bence már a csoport tagja volt. Minden lánynak tetszett, és én is őt szemeltem ki magamnak. Gyerekkori szerelem a miénk, amely 15 éves koromban vált komolyabbá. 

Most viszont történt köztük valami. De erről csak annyit árult el: már csak az öttusában alkotnak párt.

– Bár most külön élünk, közös céljaink azért maradtak. Bízom benne, sikeresen tudunk felkészülni a jövő évi budapesti világbajnokságra és a tokiói olimpiára, és abban is reménykedem, hogy a vegyes párosunk továbbra is olyan jól szerepel majd, mint például a tavalyi kecskeméti Világkupán, ahol győzni tudtunk. 

Vélhetően a változások miatt a Los Angeles-i Világkupa nem is sikerült neki valami jól, de legalább hosszú a szezon, tud hol javítani, például a júliusi, székesfehérvári Európa-bajnokságon, ami a duplán hazai pálya miatt számára különösen fontos: hiszen ott él. Szeptemberben pedig jön a világbajnokságig. Közben a tanulással foglalkozik. 

– Szeptemberben a TF-en el­kezdtem a szakedzői képzést. Az első vizsgaidőszakot sikeresen teljesítettem. Négy éve már szereztem egy közgazdász diplomát, akkor azt hittem, soha többé nem ülök iskolapadba. Mégis belevágtam, mert időközben rájöttem, pályafutásom befejezése után kicsikkel szeretnék foglalkozni, utánpótlás-edző lennék – mondta.

És ha marad még ideje, akkor azt a két lánykutyájával, Barackkal és Dióval tölti. 

– Diót nemrégiben az utcán találtam, és menhelyre akartam vinni. Egy éjszakát velem volt, utána már nem volt szívem megválni tőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el