Sport

Megszólalt a stadionban nagydolgát elvégző szurkoló. Ezért tette, amit tett

Bors

Létrehozva: 2017.12.05.

Annyira megelégelte focicsapata rossz teljesítményét egy Sunderland-szurkoló, hogy a Reading ellen 3-1-re elveszített angol másodosztályú bajnokin a lelátón könnyített magán. A szurkolót – aki meccs közben tolta le a nadrágját és tojt a nézőtérre – a rendőrség vezette ki a stadionból. A férfiről drukkertársai egy fotót is készítettek akció közben, amely hamar bejárta az internetet.

Mint kiderült a kakiló a 17 éves Callum Mawson, aki most attól fél, a tette miatt elveszíti munkáját és kitiltják a stadionból (pedig éves bérlete van).

A fiatal azzal védekezik, hogy kegyetlenül részeg volt, de ahhoz is ragaszkodik, hogy nem székelt a nézőtéren. A Mirrornak úgy nyilatkozott, hogy aznap csak két csokit evett meg az adventi naptárjából, emellett elfogyasztott 12 üveg sört és hat pint szájdert.

„Nagyon sajnálom, szeretnék miatta elnézést kérni. Én nem ürítettem a székemre, ez az igazság. Nem emlékszem semmire ebből. Odaértem a stadionba, leültem a helyemre, a következő pedig, amire emlékszem, hogy a stadion cellájában vagyok. Az egész incidensől nem tudtam semmit este fél 11-ig, amikor is a barátom elmesélte. Tele volt vele a Facebook. Gary Linecker is kirakta a Twitterére. Zavarba ejtő, szégyellem magam. Nem tudtam, mit csinálok” – nyilatkozta Callum.

'Poo-gate' Sunderland fan responds to claims he defecated on seat

The Sunderland fan at the centre of a 'poo-gate' scandal has identified himself and responded to claims he defecated on his seat in the stands. Baby-faced Callum Mawson, 17, was accused of defecating in the stands as his team were beaten 1-3 by Reading at the Stadium of Light on Saturday.

A fiatal drukker arról is beszélt, hogy egy haverja, aki mellette ült, a Twitter-oldalán arról írt, hogy nem is székelt oda Callum, csak pisilt. A szurkoló szerint azt történhetett, hogy részegségében azt hitte, a vécén ül.

Címlapi kép: Wikipedia/The JPS, Facebook

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított