Sport

Megríkatta 13 éves váltótársát Katinka

K. B.

Létrehozva: 2016.11.07.

Legmerészebb álmában sem gondolta Márti, hogy egyszer egy csapatban úszik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával. A százhalombattai országos bajnokságon azonban a 13 éves lány is tagja volt annak a 4x200-as gyorsváltónak, amely a tizenhat számban győzedelmeskedő Katinka klubját, az IronAquaticset képviselte.

– Még most sem hiszem el, hogy ez megtörtént – lelkendezett Márti, aki elárulta, milyen tanácsot kapott idoljától a rajtkőre lépés előtt.

– Azt mondta, hogy az eredményeket nem elvárni kell, hanem örülni neki. Az elődöntőben abszolút vesztes helyzetben vette át a váltást, megtehette volna, hogy „lefürdi”, de ő hajtott, a „kis csapatáért”, ahogy ő nevezett minket. Úgy úszott, hogy azt hittem, kiviszi a végén a falat. Amikor beért, elsírtam magam – emlékezett vissza a kislány, aki élete legnagyobb sportélményének nevezte a közös úszást Katinkával.

– Soha nem voltam még ilyen boldog. Az összes eredményemet odaadnám ezért az élményért. Remélem, ez a váltó a jövőben is összeáll még – tette hozzá a döntőben a hetedik helyen végzett csapat legfiatalabb tagja, akit Katinka a verseny után is megríkatott.

– Egy kicsi kék dobozzal közelített felém, a dobozkában egy kristálydíj volt, amit életem első felnőttob-döntőjének emlékére adott nekem Katinka. Én csak vigyorogtam idétlenül. Azt hittem, elvágódok ott a csempén mindenki előtt. Ez a díj mindennél többet jelent nekem, ezzel alszom majd – mesélte Márti, aki hozzátette, rengeteg jobb úszó van nála, de boldogabb biztosan nincs egy sem.    

Nincs csúcsdöntés

Beállította, de nem döntötte meg saját rekordját Hosszú Katinka, aki az ob-n tizenhét egyéni számban indulva idén is tizenhat aranyérmet szerzett csakúgy, mint 2014-ben. Akkor 800 gyorson Kapás Boglárka megverte, míg idén 50 gyorson szabálytalan rajt miatt nem lett százszázalékos. Ennél több ob-elsőségre egy adott évben egyetlen másik magyar úszó sem volt képes, adottságai miatt pedig más sportágak képviselői meg sem közelíthetik ezt a bődületes számot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715086819
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715086819
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715086819
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715086819
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk