Sport

Megkezdődött az éjszakázás Faragó Ricsivel

jk

Létrehozva: 2015.09.11.

Ez is foci, csak kicsit más. Nemcsak rúgni, dobni is lehet a labdát az amerikai változatban, s ugyan 20 éve még mosolyogtunk az NFL-en, mára egyre többen élvezik a meccseket.

Faragó Richard szinte összenőtt az amerikaifocival, évek óta közvetíti a mérkőzéseket, legtöbbször késő éjjel vagy hajnalban. A csütörtök hajnali New England Patriots–Pittsburgh Steelers szezonnyitót is az ő tolmácsolásában láthattuk, hallhattuk a Sport TV-n.

– Elég korán megkezdtem a felkészülést, az interneten folyamatosan gyűjtöm az adatokat, régebben pedig az újságcikkekből tájékozódtam – árulta el a riporter. – A harminckét csapat 53-53 játékosáról illik tudni a legfontosabbakat.

Talán neki is köszönhető a sportág egyre növekvő hazai népszerűsége, igaz, Amerikában szinte vallásos áhítattal nézik a küzdelmeket, az Oscar-gála óta az előszezon találkozói voltak a legnézettebb tévéműsorok. Pedig a legnagyobb sztárok nem is léptek pályára. A három óriás társaság, az NBC, a CBS és az ESPN csatorna közvetíti Amerikában az eseményeket. Nem ingyen, évente 165 milliárd dollárt fizetnek a csapatoknak.

S hogy ki lesz a végső győztes? Szinte lehetetlen megjósolni, egy-egy sztár kiesése ugyanis átalakíthatja az erőviszonyokat. De aligha okozna nagy meglepetést, ha a Green Bay Packers és a New England Patriots találkozna a Super Bowlon.

Rugalmasabb szabályok

Az európai focihoz képest rugalmasabb az amerikai rokon: a szabályokat a csapattulajdonosok megváltoztathatják. Az idén például az automatikus egy pontot jelentő, touchdown utáni rúgások helyét 2 yardról 15 yardra tették.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079855_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított