Sport

„Még szép, hogy nincs összetartás, a lányok is vért akarnak látni”

szs

Létrehozva: 2016.05.27.

Forrás: MTI

Douchev-Janics Natasa véleménye borzolta a kedélyeket a kajakosainknál. Az élete ötödik olimpiájára készülő klasszis azt nyilatkozta, hogy „nem egészséges, ami mostanában a magyar kajak-kenuban folyik, mert amíg régebben egy csapat voltak, most mindenki csak magával foglalkozott a duisburgi VK-n”.

Csabai Edvin szakmai igazgató meghökkent ezeken a szavakon:

– A németországi viadal különösen feszült hangulatú volt, elvégre a mieink riói olimpiai utazó helyekért lapátoltak egymás ellen. Azt hiszem, erre a feszültségre célozhatott Janics – vélte a Borsnak Csabai. 

Az a Lucz Dóra, aki Duisburgban kétszáz méteren legyőzte a háromszoros olimpiai aranyérmes Janicsot, kiemelte: nincs ezen mit csodálkozni, elvégre a kvalifikációs viadalokon, egymás ellen küzdve nem éppen egymás sikereiért szorítanak a riválisok...

– Számomra csodás élmény, hogy Natasa ellen versenyezhettem. Semmiféle feszültséget nem éreztem – mondta Dóra, s kvázi odaszúrt a klasszisnak, amint leszögezte: – Nekem igenis öröm egy ilyen kiegyensúlyozott válogatottban versenyezni...  

Két nő ellentmondására a legjobb reakciót egy férfi adhatja, s Dombvári Bence, aki két ezres számban szállított kvótát Magyarországnak, így is tett. Mégis máshogy látja a történetet: 

Mivel a kajak egyéni sportág, senki se várja, hogy a másiknak drukkoljanak az ellenfelek. Még szép, hogy nincs összetartás, a lányok is vért akarnak látni, amikor olimpiai utazó helyért csatáznak egymással – összegzett a Honvéd-kajakos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132422_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713251709
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131193_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131548_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Guardiola tanácsa nem vált be a Barcánál, mégis megtalálhatták Xavi utódját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713251709
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján