Sport

Még mindig nem lehet tudni, mennyit költött Rióra a MOB

V. T. R.

Létrehozva: 2016.11.30.

Forrás: Végh István

Miután a MOB-tól megvonták szinte az összes jogosítványát, amit a 2012-es sporttörvénynek megkapott, a riói jutalmak kiutalása lassabb ütemben zajlik. Így – bármily döbbenetes – még mindig nem jutott a megérdemelt pénzéhez egyik brazíliai pontszerző sem.

– Azt hittem, már rég túl vagyunk ezen. Négy éve, két-három héttel London után a kinevezésekkel együtt megkapták a pénzüket az érintettek. Ehhez képest elképedve hallottam egy edzőtől, hogy nyakunkon a karácsony, de pénz még sehol – mondta lapunknak Kovács Tamás világbajnok kardvívó.

A MOB az ügyben közleményt adott ki, amiben az szerepel, az ötkarikás szervezet a jogszabályoknak megfelelően, időben döntött a jutalmazottak személyéről, illetve az összegekről, és most arra vár, hogy az EMMI a forrást biztosítsa.

– Amint az összeg megérkezik a MOB-hoz, azt haladéktalanul folyósítjuk – olvasható a közleményben.  

Lapunk is vár, igaz, nem pénzre: infóra. 

Gyakorlatilag az aranygép landolása óta szeretnénk megtudni, pontosan mennyibe kerültek a riói játékok? Hányan utaztak ki a MOB égisze alatt? Kik voltak azok? Mi került több mint egymilliárd forintba (az már ismert, hogy ennél jóval többet emésztett fel a kiutazás), és négy év alatt mitől emelkedett csaknem a duplájára a kiadás?

Eddig folyamatosan azzal hárítottak a MOB-nál, hónapokig tartó munkáról van szó, legyünk türelemmel. Három hónap eltelt, és továbbra sem tudni semmit.

– November 22-én vettem át a főtitkári posztot, most először találkozom a kéréssel. Kollégáimmal megvizsgáljuk, hogyan áll a kérdés, és a törvényi előírásoknak megfelelően tizenöt napon belül megválaszoljuk – nyilatkozta lapunknak a Szabó Bence örökébe lépett Bartha Csaba.

Reméljük, az új főtitkár szavatartó ember...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja