Mattolta Anandot a 16 éves egri sakkozó

A 16 éves Gledura Benjámin a Gibraltári Sakkfesztiválon a 48. lépés után kapitulációra kényszerítette a sportág egyik klasszisát, az exvilágbajnok indiai Viswanathan Anandot.
A 16 éves Gledura Benjámin a Gibraltári Sakkfesztiválon a 48. lépés után kapitulációra kényszerítette a sportág egyik klasszisát, az exvilágbajnok indiai Viswanathan Anandot.

Pedig az egri sakkozó csak tízéves korában döntött úgy, a víz helyett a táblát választja, addig úszóként szerzett utánpótlás-bajnoki címeket. Emellett rajong a fociért, és remekül pingpongozik.

Az ifi Eb-aranyérmes Benji (Élő-pontszáma 2515) 2014 óta felnőtt nemzetközi mester, napi 8–10 órát elemez, célja a nemzetközi nagymesteri norma mi­előbbi teljesítése.

Diadalát követően a korábban a világ legjobb sakkozónőjének számító Polgár Judit megállapította: olyan zseniális királylépést, amivel az őrületbe kergette Anandot, ritkán látni.

Gledura a tízfordulós gibraltári versenyen eddig öt nemzetközi nagymester ellen egy győzelmet és négy döntetlent számlál.
– Anand kemény feladat volt, éreztem is a nyomást – kommentálta a győzelmét.