Sport

Máté Csaba szívesen lenne fia pályaedzője

(szabó)

Létrehozva: 2019.06.02.

<p>Mindketten a Fradi focicsapatainak sikeréért dolgoznak.</p>

Edzők jönnek, edzők mennek, ám a pályaedző már hetedik éve Máté Csaba a Fradinál.

– 1993-ban Tatabányáról tértem vissza Szekszárdra, amikor egy menedzser Belgiumba hívott – emlékszik vissza az 50 éves tréner, aki nemrég fia társaságában az FC Liverpoolnál járt szakmai gyakorlaton, korábbi edzői tanulmányai során pedig a PSV Eindhovennél és a Feyenoordnál is hospitált. – A Kortrijknál féléves szerződésben bíztam, végül nyolc idényt húztam le Belgiumban, mert játszottam a Roeselarénél és a Wevelgemnél is.  

Belgium után Szekszárdon afféle mindenesnek számított, a klubelnöktől kezdve az utánpótlás-vezetőig rengeteg feladat szakadt a nyakába, így a nyelvtudása mellé rutint is szerzett.

– 2008-ban, amikor az MLSZ-től megkerestek azzal, hogy találkozzak a kapitánynak érkező Erwin Koemannal, azt hittem, valaki rossz tréfát űz velem. Pedig a holland mellé segítőnek ajánlottak. Át­gondoltam, megütöm-e a kívánt mértéket, majd belevágtam, hiszen kívül-belül ismerem a magyar futballt – folytatja.

A szövetségi munka jó­voltából bekerült a futballköztudatba, hiszen mindenki látta, nincs feladat, amit ne oldana meg. Pro licences papírja pedig feljogosította, hogy 2012 nyarán igent mondjon a Fradi hívó szavára. S hogy milyennek látja ukrán főnökét, Szerhij Rebrovot?

– Az a vezető, aki tudja, hogy csapatával honnan indult, és hol kíván kikötni – teszi hozzá.

Nem titok, a BL-csoportkörre gondol. A pályaedző ugyanakkor figyelmeztet: mivel télen jelentős volt a játékosmozgás, kirakós já­ték módra építik az ideális Fradit. Ehhez rajta kívül Gera Zoltán, to­vábbá a Dinamo Kijevtől érkezett két spanyol pályaedző is hozzáteszi a magáét.

Afféle „tűzoltó” vezetőedzőként már belekóstolt az NB I-be, a Paksnak négy meccsen dirigált, Ricardo Moniz távozása után pedig a Fradi az ő irányításával verte 3-2-re a Videotont. S ha már Vidi. A most zárult bajnokságban a csúcsot a Juhász Rolandék elleni 4-1-es diadal jelenti számára, ami méltó revans volt a fehérváriak elleni Magyar Kupa-búcsújukért. Munkájában leglelkesebb támogatója 24 esztendős fia, Máté Roland – a Testnevelési Egyetemen végzett, és negyedik éve dolgozik a Népligetben –, aki a zöldek U19-es csapatának pályaedzőjeként sokat elles az utánpótlástréner Ebedli Zoltántól és Fi­scher Páltól.

S vajon elképzelhetőnek tartja-e Roland, hogy ha egyszer vezetőedzőnek kérik fel édesapját, a pályaedzőjének álljon?

– Ez fordítva sokkal valószínűbb – vág közbe Csaba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja