Ahogy nem is olyan rég a felcsúti Pancho Arénában, a Videoton–FTC bajnokin, úgy a hétvégi, Szusza-stadionban rendezett Vasas–Haladás összecsapáson is a villanyvilágítás elromlása miatt kellett félbeszakítani a meccset, azzal a különbséggel, hogy előbbit több mint egy óra kényszerszünet után le tudták játszani, a mostanit el kellett halasztani. Kiderült, hogy a Megyeri úton két trafó is tönkrement, és a javításukat rövid időn belül nem tudták volna elvégezni a szakemberek. A történet azért is bosszantó, mert a Szusza-stadion felújítása idén februárban fejeződött be, a nyolcszázmillió forintos munkálatokból 110 millió forintot a világítás korszerűsítésére költöttek.
– Természetesen idegesítő, hogy el kellett halasztani a meccset, mert abban a 22 percben, amit lejátszottunk, jobban fociztunk a Haladásnál, és közelebb jártunk a gólhoz – árulta el Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője. – A probléma megoldása ugyanakkor nem a mi feladatunk, mi csak béreljük a létesítményt. Egy biztos, teljesen feleslegesen támaszt az MLSZ túl magas elvárásokat a stadionokat illetően, amikor úgy tűnik, hogy azok az alapvető követelményeknek sem tudnak megfelelni.
A mérkőzést teljes egészében újrajátsszák, az új időpontot jövő héten jelölik ki, ami október közepe lehet. A vasárnapi újrajátszás nem jöhetett szóba.
– Képtelenség lett volna szállást foglalni Budapesten szombat éjszakára, ezért később újra el kell utaznunk Szombathelyről. Csak ez az egy bajnoki utazással, szállással, étkezéssel egymillió forintunkba kerül az újrázás miatt – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.