Marco Caneira: Nem meglepetés a Vidi

Marco Caneira: Nem meglepetés a Vidi

portugál
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 03. 10:15
Ko-Be

A huszonötszörös portugál válogatott, Marco Caneira 2002-től három éven át erősítette a Bordeaux csapatát, majd a francia klub jelenlegi Európa Liga-selejtezős ellenfeléhez, a Videotonhoz igazolt 2011-ben. Az európai porondon utolsóként talpon maradt magyar csapatot anno három és fél évig szolgálta.

– Természetesen nyomon követem volt csapataim sorsának alakulását, és meg is néztem a múlt heti találkozót. Őszintén mondom, nem lepett meg, hogy a Vidi szoros eredményt ért el idegenben – értékelte a 2-1-es francia győzelemmel végződött odavágót a vidi.hu-nak Caneira.

– Hatalmas esély kapujában áll a magyar csapat, kedvező helyzetből várhatja a visszavágót. Úgy gondolom, hogy a szurkolótábor segítségével képes lehet kiharcolni a továbbjutást. Emlékszem, annak idején nekünk is hatalmas motiváció volt, hogy a szurkolók 12. emberként segítettek bennünket – tette hozzá a védő, aki Székesfehérvárról vonult vissza. Azóta elszakadt a futballtól, és jelenleg minden idejét a családjával és a barátaival tölti.

Videoton–Bordeaux
Csütörtök, 19.00,
Tv: M4 Sport

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.