Már csak doppinggal lehet nyerni?

A nem is olyan távoli jövőben játszódó színdarab, a Tagadj, tagadj, tagadj! szerint tiszta eszközökkel már nem lehet atlétikai világversenyt nyerni. A Hatszín Teátrumban bemutatott új Orlai Produkció egy futónőről, Eve-ről szól, aki olimpiai bajnok akar lenni, és ezért mindenre hajlandó. Új edzőnője, akit Ullman Mónika alakít, pedig ki is használja ezt, és ráveszi a géndoppingra, amivel valóban aranyérmes lesz.

S habár korábbi riválisa feljelentése alapján meghurcolják, végül nem tudják rábizonyítani a csalást, érvényesül ugyanis az örök tétel: az doppingol, aki megbukik. Márpedig Eve és mestere módszere olyan forradalmian új, amire a doppingellenőrök még nincsenek felkészülve. A darab szán­déka szerint nem ítélkezik, a végén a nézőnek nem sok illúziója marad.

– Sportolókkal, edzőkkel és orvosokkal is beszéltünk a darab kapcsán, interjúkat, dokumentumfilmeket néztem lebukott sportolókról. Ez nemcsak közelebb hozott a témához, de árnyaltabbá is tette a képet számomra – mondta a főszereplő sportolónőt alakító Lovas Rozi.

– Azt a kérdést viszont, hogy sportolóként én hogyan döntenék hasonló helyzetben, csak akkor tudnám hitelesen megválaszolni, ha elvégeztem volna azt a mérhetetlen mennyiségű munkát, és feláldoztam volna az egész életemet egy célért. Mi­vel ez az én esetemben nem áll fenn, könnyen tudom azt mon­dani, hogy soha nem doppingolnék. Annál is inkább, mert ugyan az általa életre keltett Eve az aranyérmeit végül nem veszti el, sok minden mást viszont igen...