Sport

Maldini nem érhette meg unokája előrelépését

T. R.

Létrehozva: 2016.04.24.

Christian Maldini viselhette a csapatkapitányi karszalagot a Milan U19-es csapa­tának Novara elleni meccsén. Nagyapja, Cesare alig tíz nappal korábban halt meg.

Már eddig is az egyik legsikeresebb futballdinasztia volt a Maldini család, a most 47 éves Paolo – Christian apja – 902 meccsen játszott a Milanban, 26 különböző trófeát nyert klubjával. Paolo apja, Cesare – aki április 3-án hunyt el 84 évesen – 412 Milan-mérkőzésen lépett pályára, később edzőként ért el sikereket.

Az unoka jobbra

Paolo visszavonulásakor, 2009-ben visszavonultatták mezét, a 3-ast, de nem kizárt, hogy fiai, Christian vagy a 14 éves Daniel kedvéért majd újraaktiválják. Erre nagyobb esélye van a 19 éves Christiannak, aki nemcsak, hogy stabil tagja a Milan U19-es csapatának, de immár csapatkapitánya is, amit ki kell érdemelni.
Nem ő az egyetlen ígéretes focista, akinek az apja a közelmúlt sztárja volt.

Zinedine Zidane egyik fia, Luca Fernandez tagja az U17-es francia válogatottnak, tavaly az Eb-n három büntetőt védett a belgák elleni párharcban. Merthogy kapus, ami nem véletlen, utálja, ha apjával hasonlítják össze, ezen a poszton viszont ez lehetetlen. A húszéves Enzo Fernandez a legidősebb Zidane fiú a Real Madrid második csapatát erősíti, amíg apját ki nem nevezték az első csapat élére, együtt dolgoztak.

– A pályán ugyanúgy bántam vele, mint a többiekkel, otthon azonban újra a fiam volt – fogalmazott Zidane.

Itthoni példák

A jelenlegi hazai profi mezőnyben Bognár György egykori 50-szeres válogatott focista fia, István szerepel: az NB I-es DVTK játékosa, Nyilasi Tibor fia, Bálint a Bognár által irányított NB II-es Csákvár futballistája. Kiprich József fia, Dávid a Vidi NB III-as csapatában edződik, de nem csatár, mint az apja, hanem védő.

Sallai Roland, a Puskás Akadémia fiatal tehetsége egy ismert nagybácsit tud felmutatni: Sallai Sándor, a legendás 86-os válogatott tagja az a híres nagybácsi. És persze ott vannak Dár­daiék (kis képen): az ex­ka­pitány apja is ki­váló focista, majd edzője volt, és immár a fia is szép sikereket ér el a Herthában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított