Majd 700 trénert váratott meg Daniel Jörg

Forradalmi változásokat ígért Daniel Jörg, az MLSZ edzőképzése élére alig három hete kinevezett német szakember, de amikor ezt bejelentette, aligha arra számított a szakma, hogy az első adandó alkalommal lepasszolja a melót helyettesének, Sisa Tibornak. Szerdán csaknem 700 utánpótlás-edző jelent meg Gödöllőn, aki számított ott volt. Jörg viszont nem.

Daniel Jörg (középen) távollétében Sisa Tibor (balra) vezényelte le az egész eseményt © mti

– Hiányoltuk. Szerettük volna megismerni, de hogy miért nem jött el, az nem derült ki – mondta a Borsnak több szakember, s néhányan fölvetették:

– Nem tudjuk, mi lehet ennél fontosabb, miért nem lehetett akkorra szervezni az eseményt, amikor ráér. Úgy értesültünk, Daniel Jörg éppen egy reptéren rostokolt, de ahogy a trénerek nem kaptak hivatalos információt, úgya Bors sem. Az MLSZ sajtóosztálya így reagált a megkeresésünkre: „Az MLSZ Edzőképző Központja a legmagasabb szakmai szinten képviseltette magát, Sisa Tibor igazgató-helyettes nemcsak megnyitotta az eseményt, de a nyitó előadást is ő maga tartotta. Az eseményre 660 regisztráció érkezett, így kiemelten sikeresnek értékelhető.”

Állítólag azért volt haszna a konferenciának © mlsz.hu

Szóval még az is elképzelhető, hogy Jörg önhibáján kívül marad távol, de erről inkább hallgat a szövetség. Érthető: ettől még elég kínos így debütálni. A fiatalokkal foglalkozó edzők már csak azért is várták a megismerkedést, mert kíváncsiak voltak arra, hogy a szokásos pedagógiai, pszichológiai kérdések mellett, a tehetség fogalmának ezredszeri megvitatásán kívül kapnak-e majd valami újat. Például, hogy számukra milyen hasznosítható tapasztalatot hozott az Eb, milyen irányban halad a világ labdarúgása.

– Ezekről valóban nem tudtunk meg semmit, de ettől még sok érdekes információ hangzott el, láttunk újfajta edzésmódszereket, lehetett tanulni – mondta például Tóth Attila, a Vasas Kubala Akadémia sportigazgatója.