Sport

Magyarország-Dánia 24-24 – Egyszerre esett le 10 ezer dán kézidrukker álla

(szabó)

Létrehozva: 2020.01.15.

Máig nem tért magához 10 ezer dán kézilabda-szurkoló a malmői Eb-csoportmeccs végén. Közismert, a magyarok 24-24-et értek el az olimpiai bajnok Dánia ellen. Szemtanút kérdeztünk a bravúr hátteréről.

Hajdu János korábban dirigált a magyar női és férfi kézilabda-válogatottnak is, és mivel a lánya Dániába ment férjhez, igent mondott a hívásukra, és a helyszínen nézte meg a döntetlennel végződött összecsapást.

– Annál is inkább szakértők között üldögéltem, mert a vejem egy dán kézilabda klub sportigazgatója - mondta Hajdu, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai vezetője. – És persze kilencéves unokám, Sebastian Hajdu-Linhardt most is kapott ajándékba egy válogatott mezt tőlem  – ezúttal egy zöld színűt.

Megtudtuk, a dánok valamennyi meccsnapra kocsival rándulnak át Malmőbe, és szurkolóik a szóban forgó döntetlenjük után kifejezetten letörtnek tűntek.

– Ön mint exkapitány mivel magyarázza az eddigi magyar sikereket? - kérdeztük Hajdutól. – Elvégre Oroszország legyőzése, és a pontrablás a dánok ellen nem kis bravúr egy alaposan megfiatalított válogatott részéről!

– Ezek az ifjak lelki teher nélkül küzdenek, és persze edzőik remekül felkészítik őket – hangzott Hajdu János válasza. – A spanyol Chema Rodriguez pályaedző és Gulyás István szövetségi kapitány, továbbá Nagy László csapatmenedzser szakmájuk nagyja. Előbbi kettő a támadások felépítésében igazán járatos, hiszen mindketten elismert támadók voltak, Nagy pedig a védekezés kiválóságának számított, amíg maga is játszott.

– Közbevetőleg: a dánok nem nagyon sajnálják a pénzt a belépőjegyek megvásárlására!

– Nézze, aligha vágja őket a földhöz a 18-20 000 forintnak megfelelő euró...

Hajdu úgy folytatta, az ifjú magyarok remeklésén felesleges csodálkozni, hiszen tökéletesen levetkőzték a gátlásaikat, lelki teher nélkül, kiváló erőnlétben játszanak. Ezért például fittyet hánytak arra is, hogy a világ legjobbjával, a dán Mikkel Hansennel néztek farkasszemet.

Hajdu nem tagadja, a magyar válogatottban Nagy Bence, a fradisták szemefénye a legfőbb kedvence.

– A bátyám a Budakalászi sportegyesület elnöke, és Bence éppen ott kezdett el kézilabdázni, pomázi lakosként számos meccsét láttam, és azóta is figyelemmel kísérem a pályafutását. Eddig ezen az Eb-n sem ijedt meg a saját árnyékától.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713276612
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713276612
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135318_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713276612
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján