Magyar Zoltán: a ferencvárosi utcák neveltek fel

Zoli és a barátai a IX. kerületi Ernő utcában kiskapuztak, lábtengóztak és szinte valamennyien arról álmodoztak, hogy egyszer a Fradi igazolt focistái lesznek. Hősünk el is ment egy toborzóra, ahol kiválasztották, mégsem lett belőle profi játékos.

Nagyon sokat köszönhetek Harmath József tanár úrnak – emlékezett a kezdetekre a Nemzet Sportolója.

– Addig győzködött, hogy nekem a tornateremben van a helyem, mígnem beadtam a derekam, és bár nagyon szerettem focizni, a tornánál maradtam. Szerencsére.

Magyarnak saját bevallása szerint az utca volt a második otthona.

– Nem tagadom, rossz gyerek voltam, de arra ügyeltem, nehogy valamilyen nagyobb balhéba keveredjek. Csajozgattunk, néha egy-egy bunyó is színesítette a hétköznapokat.

Viszont ha valaki egy maflástól a földre került, vége volt a bulinak. Leporoltuk a srácot és megmaradt a barátság – mesélte a 66 éves legenda, aki egy ferencvárosi csibészből egyre jobb tornász lett, s nevét az egész világ megismerte.

– Soha nem hittem, hogy bajnok lehetek, de nagyon akartam. Néha a sírás fojtogatott a kegyetlen edzéseken, de a dobogó, az aranyérmek mindenért kárpótoltak – ismerte el a ‘76-os montreali és a ‘80-as moszkvai olimpia lólengő bajnoka, aki a sport mellett a civil életre is készült.

Mivel imádta a természetet, az állatokat, jelentkezett az egyetemre, ahol állatorvosi diplomát szerzett. Húsz évig gyógyította a „betegeit”, majd visszatért a tornához. 2011 óta ő a honi szakszövetség elnöke.

– A szeretett sportágamtól képtelen vagyok elszakadni. Most is azon dolgozom, hogy valahogy átvészeljük a járványt. A neten még versenyt is rendezünk, a tornászok bemutatják a gyakorlatukat, mi pedig, a feltöltött videó alapján lepontozzuk azt, és eredményt is hirdetünk. Bízom benne, ha egyszer vége lesz ennek a rémálomnak, más emberek leszünk – zárta Magyar.